Nyitókép: Wikipedia

Jövő héttől vége a halogén izzónak is

Infostart
2018. augusztus 23. 13:38
Szeptember 1-jétől már csak a készleten lévő izzókat értékesíthetik az áruházak.

Közel 60 évvel azután, hogy elkezdték kivilágítani utcáinkat és otthonainkat, a halogén izzókat Európa-szerte betiltják szeptember 1-től, írja a The Guardian cikke alapján a Kisalföld. A fennmaradó készleteket az áruházak még értékesíthetik, a kisfeszültségű izzókra – például a sütők kivilágítására használt darabokra – pedig nem vonatkozik a tilalom.

A tagországok szakértői 2008. december 8-án szavaztak a bizottság javaslatáról, amikor is arról döntöttek, hogy csak a hagyományos izzóknak kell-e menniük, vagy más, kevésbé energiatakarékos világítótesteknek is.

A tagországok képviseletében szavazó szakértők végül úgy döntöttek, hogy a halogének egy szélesebb köre maradhasson a piacon, a hagyományos villanykörtéknek azonban le kell kerülniük a boltok polcairól. Az elfogadott javaslat szerint már 2009 szeptemberében megkezdődött az izzók fokozatos kivonása, 2012-re pedig az összes hagyományos izzótípus gyártása, illetve forgalmazása is befejeződött.

Ennek a folyamatnak érkeztünk a következő állomásához, amikor is megtörténik a teljes átállás a környezetvédelmi és és energiahatékonysági szempontból favorizált LED-izzókra.