Új vezérigazgató a Paksi Atomerőmű élén

Infostart / MTI
2018. augusztus 15. 14:36
Pekárik Gézát, a paksi atomerőmű 53 éves műszaki vezérigazgató-helyettesét nevezték ki augusztus 15-től az erőmű új vezérigazgatójának, miután Hamvas István korábbi cégvezető nyugdíjba vonult.

Az új vezérigazgatót Bártfai-Máger Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter szerdán mutatta be munkavállalói fórumon, Pakson. A miniszter hangsúlyozta:

a paksi atomerőmű az MVM Csoport zászlóshajója és legjelentősebb vagyonelemeinek egyike,

amelynek értékét a technológia és a megtermelt áram mellett az itt dolgozók tapasztalata és elkötelezettsége adja.

"Az állami tulajdonú vállalatoktól minden időben elvárjuk, hogy tevékenységük során a jó gazda gondosságával bánjanak azokkal a javakkal, amelyek forintban sokszor nem mérhetők, de mindannyiunk számára fontosak" - fogalmazott, megköszönve Hamvas István eddigi munkáját.

Pekárik Géza azt mondta, hogy az atomerőmű a biztonságot szem előtt tartó, hosszú távon eredményes és versenyképes gazdálkodás mellett megbízható, olcsó és környezettudatos villamosenergia-termelést tekinti legfontosabb feladatának. Úgy fogalmazott:

"jövőképünk nem csupán az engedélyezett 20 éves üzemidő-hosszabbításra vonatkozik, hanem unokáink és az ő unokáik életére is, amihez szintén nélkülözhetetlen lesz az olcsó áram és a tiszta levegő".

Az új vezérigazgató atomerőmű erőgépész üzemmérnök, reaktortechnikai szakmérnök végzettségű és 1987 óta dolgozik a paksi atomerőműben.

Az erőmű közleményében azt írta: az elmúlt három évtizedben széleskörű nukleáris tapasztalatra tett szert, a létesítmény valamennyi műszaki területén dolgozott, többféle beosztásban. 2005-től az atomerőmű műszaki igazgatója, 2017-től műszaki vezérigazgató-helyettese volt, munkájáért 2011-ben megkapta a Magyar Ezüst Érdemkeresztet.

A nyugdíjba vonuló korábbi vezérigazgató 66 éves, Hamvas István okleveles fizikus, több mint 40 éve dolgozik az atomerőműben, amelynek 2010-től volt a vezérigazgatója. Munkáját több más kitüntetés mellett Köztársasági Arany Érdemkereszttel ismerték el.

A fórumon részt vett Süli János, az atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, aki szerint a paksi atomerőmű eredményeinek ismeretében vitathatatlan, hogy hosszú távon szükség van atomerőműre.

Ez a jogalapja az üzemidő-hosszabbításnak és ezért épül a Paks II. projekt keretében két új blokk.

Kóbor György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az MVM Csoport számára kiemelt jelentőségű Magyarország ellátásbiztonsága, ami nukleáris kapacitások nélkül nem biztosítható. "A paksi atomerőmű megbízható termelésén, és a bővülő megújuló portfóliónkon keresztül a társaságcsoport garantálni tudja a hazai villamosenergia-ellátás hosszú távú biztosítását".