Nyitókép: Faludi Imre

Budapesti járatokat is törölnek a Ryanair sztrájkja miatt

Infostart
2018. július 20. 14:49
Több mint hatszáz járatot - köztük három budapestit - kénytelen törölni jövő hét szerdán és csütörtökön a légiutaskísérők szakszervezetei által több országban meghirdetett, összehangolt sztrájk miatt a Ryanair.

Július 25-én és 26-án jelentős fennakadásokra, járattörlésekre kell számítani a Ryanair működésében a belga, spanyol és portugál kabinszemélyzetek kétnapos, összehangolt akciója miatt. A cég számításai szerint körülbelül napi háromszáz, összesen 600 járat nem fog tudni felszállni két nap alatt, ami a napi szinten az ír fapados járatain utazó 430 ezer utas 12 százalékát, mintegy 50 ezer embert érint – írja az AirPortal.hu.

A Ryanair közlése szerint a járattörlésekben érintett utasokkal felvették a kapcsolatot, és lehetőséget biztosítanak számukra másik járatra történő átfoglalásra, illetve akinek ez nem felelt meg, annak visszatérítették a jegye árát.

Budapesti járat a légitársaság honlapja szerint csak július 26-án érintett, a Brüsszel Charleroi-ra induló illetve onnan érkező esti járatpár, valamint a Barcelonából menetrend szerint 19:25-kor érkező járat nem fog tudni felszállni.