Nyitókép: Pexels

Ömlik a pénz az esportba

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2018. július 1. 13:12
A hagyományos, globális márkák is megjelentek hirdetőként az esport piacán, mivel ezen a területen egy más csatornán nem elérhető réteget szólíthatnak meg - közölte a PwC szakértője az InfoRádió Okosvilág című műsorában. Zaránd Miklós szerint egyre nagyobb az esport, vagyis a versenyszerű, professzionális videojátékozás piaca.

A globális esport piac tavaly 700 millió dollár volt, idén 900 millióra prognosztizálják. A szakértő szerint évi 20%-os növekedést fog mutatni a piac a következő öt évben. "Arra számítunk, hogy 2020-ra 1,6-1,8 milliárd dolláros lesz ez a piac. A dinamikus fejlődését segíti az, hogy van honnan fejlődni" - mondta az InfoRádiónak Zaránd Miklós, a PwC szakértője.

A szakértő elmondta azt is, hogy a hagyományos hirdetői márkák is kezdik észrevenni, hogy ez a piac rendkívül alkalmas a hirdetésre, ezért elkezdett ömleni a pénz ebbe a sportágba.

"A szponzoráció és a hirdetések fogják továbbra is adni a bevételek felét, a másik fele pedig médiajogokból, játékkiadói díjakból, illetve jegyeladásokból jön majd össze. Ezeket a fiatalokat sehol máshol nem lehet elérni, nem néznek tv-t, egy nehezen elérhető célcsoport. Viszont nagyon sok adat áll róluk rendelkezésre" - mondta Zaránd Miklós.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ömlik a pénz az esportba
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást