Nyitókép: Győri Károly

Sok főzőkonyha megbukott a Nébih vizsgáján

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2018. május 15. 18:17
A közétkeztetésben résztvevő főzőkonyhának csak mintegy 6,6 százaléka kapott jeles minősítést, közel 7 százalékuk viszont megbukott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tesztjén - mondta az InfoRádiónak a hivatal vendéglátás- és étkeztetés-felügyeleti osztályának vezetője.

Több éves felkészülés után 2015 októberében indult a program, amelyben a főző- és a tálalókonyhákat, vagyis közétkeztetésben résztvevő helyszíneket egy egységes szempontrendszer szerint minősítik. Eddig 3450 főzőkonyhát vizsgáltak, és több mint kétszáz helyen kétszer is jártak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) osztályvezetője.

Zoltai Anna kiemelte: eddig a főzőkonyhák 6,6 százaléka kapott jelest,

7 százalék pedig megbukott a teszten.

A nagyobb kapacitásúak a jobbak, vagyis azok, amelyek nagyobb létszámban látják el a fogyasztókat – tette hozzá.

Azt várták, hogy a strukturális feltételek hiánya miatt lesznek kedvezőtlenek a minősítések, ám azt látni, hogy a hibák kétharmada nem erre, hanem az ott dolgozók ismereteinek a hiányára vezethető vissza – fejtette ki az osztályvezető. Vagyis

sokan még régi receptek alapján főznek.

Zoltan Anna szerint az élelmiszerbiztonsági tudás és az élelmiszer-alapismeretek fejlesztése is szükséges, hiszen nagy változás történt az alapanyagoknál. Széles a választék, ám vannak a termékek között olyanok is, amelyeknek nem lenne helyük a közétkeztetésben. Fontos feladat, hogy a minőségi alapanyagot megkülönböztessék a többitől – tette hozzá.

A Nébih álláspontja ugyanis az, hogy finom, ízleteset főzni jó minőségű alapanyagból lehet – közölte az osztályvezető.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Zoltai Anna
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást