Drasztikusan emelni kell itthon a cigaretta árát

Infostart
2018. május 14. 14:24
Még legalább 5,4 százalékkal meg kell emelni a cigaretta jövedéki adóját ahhoz, hogy Magyarország teljesítse az Európai Unió elvárásait.

Magyarország még mindig nem teljesítette az Euró­pai Unió azon irányelvét, mely szerint 2017 végéig a 2016-os árszinthez képest a dohánytermékek jövedéki adóját 29 százalékkal kellett volna megemelni. Az Európai Unió elvárásaitól elmarad az áremelés mértéke, a cigaretta jövedéki adója 4,3, a szivar jövedéki adója 4,5, míg a vágott dohányé 23,6 százalékkal emelkedett az elvárt 29 százalékos emelkedés helyett – mondta a Világgazdaságnak Falcsik István, az RSM Hungary jövedéki üzletágának vezetője.

Egyelőre még nem indult kötelezettségszegési eljárás az ellen a nyolc ország ellen – köztük Magyarország ellen sem –, amelyek nem teljesítették az uniós kritériumokat. Magyarország azt vállalta, hogy három lépcsőben hajtja végre az emelést, az első lépcsőben, 2016 szeptemberében emelte meg először a dohánytermékek adómértékét úgy, hogy ezerdarabonként a korábbi 28 ezer forintról 28 400 forintra növelte a cigaretták adótartalmát. A második körben további 400 forinttal, majd tavaly nyáron a cigaretta minimális adómértéke 29 200 forintra nőtt, a szivar, szivarka minimális adómértéke 4120 forintról 4180 forintra, a fogyasztási dohány adómértéke pedig kilogrammonként 16 200 forintról 17 300 forintra emelkedett. Így a cigaretta jövedékiadó-tartalma most 25 százalék, a szivarkáé pedig 14 százalékot tesz ki.

A dohánytermékek további áremelésére hívja fel egy európai uniós tanulmány is az egészségpolitikai döntéshozók figyelmét. Az EU 28 tagországának adatait elemezve a felmérés arra mutat rá, hogy a cigaretta árának 10 százalékos emelkedése szignifikánsan csökkentené a cigarettafogyasztást, valamint a dohányzás okozta halálozást valamennyi vizsgált országban.