Közvetlen járat Budapestről az Egyesült Államokba

Infostart
2018. május 7. 17:04
Az American Airlines közvetlen járatot indított a Budapest és Philadelphia között. A légitársaság Boeing 767-300 típusú repülőgépekkel üzemelteti az útvonalat, hetente több mint 2800 ülőhelyet biztosítva a két város között.

Hivatalosan is köszöntötték a hét év után Budapestre visszatérő American Airlines philadelphiai járatát, amely nem sokkal 9 óra előtt szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az első járatát május 4-én indította a dallasi székhelyű társaság. Boeing 767-300-asai október 28-ig, a nyári menetrend végéig járnak majd a két város között.

A világ legnagyobb légitársaságaként számon tartott American Airlines legutóbb 2011-ben közlekedett Budapestre, akkor a Malév légiszövetségi partnereként Budapest és New York között üzemeltetett járatokat, amelyeket a magyar nemzeti légitársaság 2012 februári megszűnése után a nyári menetrendre már nem újított fel.

Az American az első légitársaság, amely Magyarországot és Pennsylvania államot közvetlen járattal köti össze. Philadelphia repülőterén az utasok csaknem 120 karibi, észak- és dél-amerikai célállomásra szállhatnak át.

„Az új philadelphiai járat nagyon fontos Magyarország nemzetközi gazdasági kapcsolatai számára, hiszen az Egyesült Államok vállalatai mostanra a második legnagyobb befektetői közösséget jelentik, az amerikai piac pedig – az Európai Unió országai után – a második legnagyobb felvevő piac a magyar exportőrök számára. Emiatt is rendkívül fontos a légi összeköttetés” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a budapesti járatnyitó ünnepségen. Hozzátette, hogy a magyar kormány minden tőle telhető támogatást megad a Budapest Airportnak az újabb desztinációk elindítása érdekében – egyebek mellett újabb távol-keleti járatok elindításához is.

„Budapest egy izgalmas új célállomás az American nemzetközi járathálózatában. Örülünk, hogy a transzatlanti járatok terén mostantól a magyar utasoknak is nagyobb választási és csatlakozási lehetőségeket tudunk kínálni” – mondta Richard Muise, az American Airlines európai és kanadai járataiért felelős forgalmi igazgatója.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója üdvözölte az új járatot és a repülőtér legújabb légitársasági partnerét. A légikikötő útvonalhálózatának eme legújabb bővülése kapcsán Jost Lammers kijelentette: „Három közvetlen amerikai járat elindítása egy héten belül páratlan pillanat a Budapest Airport történetében. Mindez világosan bizonyítja, hogy Magyarország az üzleti és a szabadidős utasok számára egyaránt igen vonzó célpont. Egyúttal bizonyítéka annak, hogy a budapesti repülőtér Közép-Európa egyik leggyorsabban fejlődő légikikötője.”