Nyitókép: Mészáros János

Töretlen a hazai ipariparadicsom-termesztés sikere

Infostart
2018. április 30. 20:11
Az idén a tavalyinál is nagyobb területről takaríthatják be a feldolgozásra szánt zöldséget a gazdálkodók. Az előzetes becslés szerint az előző évi 110 ezer tonna helyett 130 ezer tonnányi alapanyag kerülhet szep­tember végéig a gyárakba.

A tavalyinál is több ipari paradicsom kerülhet le idén a magyarországi földekről, a gazdálkodók ugyanis 200-300 hektárnál nagyobb területen ültettek a feldolgozásra szánt zöldségnövényből - mondta Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke a Magyar Időknek.

Az ipariparadicsom-termesztés évről évre bővül. Tavaly mintegy 1600 hektárról 110 ezer tonna paradicsomot takarítottak be a gazdálkodók. Ez a mennyiség az idén 20 ezer tonnával, 130 ezer tonnára emelkedhet. A termőterület nagyságát minden évben a feldolgozóipari kapacitás határozza meg.

A mostani bővülés is elsősorban annak tudható be, hogy a legnagyobb hazai feldolgozónak számító kecskeméti Univer Zrt. növelte kapacitásait, és nagyobb területre kötött szerződést a termelőkkel. Ledó Ferenc szerint ez a gyár dolgozza fel a hazai paradicsomtermés közel háromnegyedét, a maradékon pedig néhány kisebb feldolgozó osztozik.

Az ágazat az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, napjainkra a hazai ipariparadicsom-termesztés igazi sikertörténetté nőtte ki magát. Ma már egyetlen termelő sem kezd bele úgy az ültetésbe, hogy ne tudná, kinek és mekkora mennyiségben, milyen áron adja el a betakarított terményt.