Kibervédelmi szuperközpontot hoztak létre Budapesten

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2018. április 29. 17:45
Kibervédelmi központot hozott létre Budapesten a T-Systems. A létesítményben 50 szakértő monitorozza folyamatosan a különböző informatikai rendszereket – közölte a cég vezérigazgatója. Kaszás Zoltán az InfoRádióban elmondta: a központ képes érzékelni és elhárítani a kibertámadásokat. Az intézmény energiafogyasztása egy kisebb faluéval vetekszik.

„Fizikai értelemben is, informatikai értelemben is védett objektum” – jellemezte Kaszás Zoltán a központot, melyben egy negyedik generációs kibervédelmi szolgáltatást nyújtó csapat működik. Bár a létesítmény infrastruktúrája is kiemelkedő, a központ lelke mégis az ott dolgozó 50 fős, magasan képzett brigád – hangsúlyozta a vezérigazgató.

A kibervédelmi központ lényege, hogy folyamatosan monitorozzák az ügyfelek rendszereit, és a bennük talált incidenseket kezelik a nap 24 órájában, a hét minden napján. „A most gazdasága azt jelenti, hogy a mostani eseményekre most jönnek a fenyegetések, és azokra most kell reagálni” – véli Kaszás Zoltán. „Minden, amit az első órában felfedezünk és tudunk kezelni, az a későbbiek során exponenciálisan csökkenti a veszteségeket és a kockázatot” – tette hozzá.

„Nagyon sok eszközt használunk, továbbá ez a központ a Deutsche Telekom adatplatformjának a része, tehát egy olyan hálózatnak vagyunk a részei, ahol minden világméretű információhoz hozzájutunk” – magyarázta Kaszás Zoltán. Ez folyamatos tanulást, felkészülést, információáramlást és tudásmegosztást tesz lehetővé.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást