Egészen más kamarát akar a BKIK új elnöke

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2018. április 19. 19:38
A köztestület szolgáltató funkcióját erősítené a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kedden megválasztott új elnöke, Csoltó Gábor. Krisán László korábbi elnök május végével mondott le, az új elnököt pedig jelentős többséggel két évre választották meg.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendkívüli közgyűlése nagy többséggel, a jelenlévők 94,6 százalékának támogatásával választotta meg két évre új elnökének Csoltó Gábort, aki eddig a BKIK ipari tagozatának elnöki tisztségét töltötte be. Krisán László korábbi elnök május 31-ig marad hivatalában, így jelenleg az átadás-átvétel zajlik.

"Krisán László kérése alapján még egy hónapig funkcióban marad, végzi a dolgát. Én addig is elkezdem a munkát, segítem az átadást, az egyéb adminisztrációs tevékenységeket, illetve

már készülök a további feladatainkra is, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a munka folyamatos működését biztosítsuk"

- mondta Csoltó Gábor, a BKIK új elnöke.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról is beszélt, hogy milyen területen kell szerinte erősíteni a Kamara tevékenységét.

"A kamarának szolgáltatnia kell, értéket kell átadnia, és a büdzsénket részben arra kell használnunk, hogy tanácsadással, képviselettel, vagy kézzelfogható munkával - adózási, pályázati problémák, iroda biztosítása vagy vásári megjelenés lehetősége - a tevékenységünket tovább színesítsük" - mondta Csoltó Gábor, és hozzátette, az az alapelvük, hogy a kamara a budapesti vállalkozóké:

"Nekik tartozunk elszámolással, az ő pénzükből élünk, és a vállalkozók érdekeit kell képviselnünk"

Csoltó Gábor fontosnak nevezte emellett, hogy mielőbb szabályos, és jól előkészített választásokat tartsanak a betöltetlen tagozatvezetői és osztályelnöki pozíciókra. Megemlítette azt is, hogy a közeljövőben megkezdődik a BKIK gazdálkodásának átvilágítása. Ennek fényében derül majd ki, hogy

történt-e az elmúlt években vagyonvesztés.

A BKIK elnöke azt is kiemelt célnak nevezte, hogy a csaknem 250 ezer fővárosi vállalkozó közül minél több belépjen a kamarába, a mostani három és fél ezres taglétszámot ugyanis elfogadhatatlanul alacsonynak nevezte Csoltó Gábor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csoltó Gábor új BKIK-elnök tervei
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Csoltó Gábor-interjú
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást