Nyitókép: MICHAEL REYNOLDS

A Facebook vezetője elkerülhetetlennek tartja az internet szabályozását

Infostart / MTI
2018. április 11. 19:03
Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kongresszusi meghallgatásának második napján elkerülhetetlennek nevezte a közösségi média bizonyos fokú szabályozását.

Jan Schakowsky demokrata párti képviselő felsorolta a Facebook és személy szerint Mark Zuckerberg eddigi, sokszor ismételt bocsánatkéréseit, idézve még egyetemista korában elhangzott bocsánatkéréseit is, s megjegyezte: ez is arra utal, hogy "az önszabályozás egész egyszerűen nem működik".

Mark Zuckerberg erre reagálva hajlandónak mutatkozott a "bizonyos fokú" szabályozás elfogadására. A képviselők kérdéseire közölte azt is, hogy saját, személyes adatai szintén szerepeltek a brit-amerikai Cambridge Analytica cég által illetéktelenül feldolgozott profilok között.

Zuckerberget szerdán a képviselőház energetikai és kereskedelmi bizottságának képviselői hallgatják meg, előző nap pedig a szenátus igazságügyi és kereskedelmi bizottságának meghallgatásán vett részt.