Katasztrofális helyzet a magyar boltokban

Infostart
2018. február 13. 15:51
A bérköltség mellett csak az álláshirdetések száma nő, megmerevedett a boltos munkaerőpiac, a ledolgozott órák száma sem nőtt 2017-ben.

A sok álláshirdetés kevés ahhoz, hogy szaporodjon a bolti eladók száma, mert a kereskedők bevétele véges: 2017-ben a teljes bérköltség 13-14%-kal nőtt, több mint kétszer olyan ütemben, mint a boltos kiskereskedelem bevétele - írja a blokkk.com.

Tavaly a járulékcsökkentés miatt 25-30 milliárddal kevesebbet kellett a költségvetésbe befizetni, és el is ment bérre. Az elmúlt fél évtizedben összesen 40%-kal emelkedett a boltok bérköltsége.

A boltok bevétele nyilván korlátot szab a bérek emelésének is, a munkaóra-teljesítményen is látszik ez: 2016 végéig folyamatosan, összesen tizedével emelkedett a ledolgozott idő, de 2017-ben már megállt az óraszám növekedése. Ez azt is jelenti, hogy több emberre már nem futja. 

Csökkent a túlóraszám is 2017-ben, de csak a 2016-os csúcsot megelőző év szintjére csúszott vissza. A túlóráért, a túlmunkáért vaskosabb bér jár a szokásosnál, így ha amúgy is emelkednek a bérek, kétszer is utána kell számolni, mennyi túlóra éri meg.