Ilyen még sosem volt az olajpiacon

Infostart / InfoRádió - Hlavay Richárd
2018. január 28. 18:45
Az OPEC történetének egyik legsikeresebb akciója, hogy az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 70 dollár fölé emelkedett. Időközben az olajpiac bevonzotta a spekulánsokat, és világméretű folyamat alakult ki.

Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője szerint az olaj árának emelkedését az okozza, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) sikeresen betartja a 2016 novemberében vállalt kvótákat. Úgy tűnik, hogy az OPEC történetének legsikeresebb akciója ez, mert nem csak a tagállamok, hanem a velük szövetséges nem OPEC-tagországok is betartják, ezeket a kvótákat - többek között Oroszország is így tett, és mintegy 300 ezer hordóval csökkentette a termelését. 

Pletser Tamás az InfoRádiónak elmondta, rövid távon még lehet további áremelkedés,  de a jelentős emelkedés már kétséges, mivel az a konkurens országokban, így például az Egyesült Államokban is - már ösztönözheti a palaolaj kitermelését. A fokozódó palaolaj-termelés pedig megfoghatja az olajár emelkedését.

„A palaolaj-termelés 2012 és 2014 között lényegében kielégítette a világ olajkeresletének növekedését.

Az nagyon nagy kérdés, hogy a mostani állapotban vajon a palaolaj-termelés képes lesz-e hasonló növekedésre. Azt gondolom, hogy ez lesz az idei év legfontosabb kérdése az olajpiacon– mondta az elemző. Hozzátette, alapvetően a 60-70 dollár közötti Brent olajár várható, jelenleg azonban nagy mértékű spekuláció alakult az olaj körül.

"Azok a pénzek, amelyek korábban a részvény- és a kötvénypiacokon jelentős hozamokat értek el, most nagy mértékben megjelentek a nyersanyag-piacokon.

És mivel az olaj a leglikvidebb nyersanyag ma a piacon, itt van a legnagyobb spekuláció - mondta Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője. 


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Világszintű spekuláció várható az olaj ára körül
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást