Hiába a panaszok, maradnak az emelt díjas szolgáltatások

InfoRádió
2018. január 24. 15:40
Egyelőre a visszaélések és panaszok ellenére sem vezeti ki az emelt díjas szolgáltatásokat a médiahatóság - értesült az InfoRádió.

"Elavultnak tekinthető és biztonsági szempontból messze nem elegendő a kor színvonalához" - ezt még Karl Károly, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főosztályvezetője.

Év elején ismét több jelezés érkezett az NMHH-hoz például az úgynevezett ASK bongo SMS szolgáltatásról – írta a hatóság egy közleményben. Ez a több felületen is elérhető, színes, interaktív szolgáltatás több száz forintos emelt díjas SMS elküldésére csábítja főként a tizenéveseket, akiknek azt ígérik, hogy minden SMS-ben írt kérdésükre választ kapnak szinte bármilyen témában. Az ehhez hasonló szolgáltatási lehetőségek veszélyeiről így nyilatkozott az NMHH főosztályvezetője:

"Maga a kockázat az, hogy olyan tartalomszolgáltatásra lehet feliratkozni, amelynek díjai utólag a telefonszámlában jelentkeznek vagy az egyenleg elfogyásában jutnak érvényre.

Ezzel az a probléma, hogy egy elektronikus fizetéssel ellentétben nincs azonnali visszajelzés."

A médiahatóság most szerkesztőségünknek azt írta közleményében, hogy a leiratkozás lehetőségét csak a fogadott emelt díjas SMS-szolgáltatásoknál kell biztosítani. A hatóság azt javasolja, hogy a nem kívánt emelt díjas szolgáltatások igénybevételét megelőzve

az előfizetők az emelt díjas szolgáltatások igénybevételi lehetőségét kapcsoltassák ki az előfizetésükön.

A közlemény kitért arra is, hogy az ilyen szolgáltatások teljes megszűnése rövidtávon nem valószínű.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hiába a panaszok, maradnak az emelt díjas szolgáltatások
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást