Újabb botrány Magyarországon

InfoRádió
2017. december 17. 10:10
Vita az üveghulladék kötelező begyűjtéséről.

Felháborodott a magyar kereskedőket képviselő szakmai szervezet azon, hogy a multiláncokat tömörítő országos szövetség szerint nem jelent majd gondot a hazai piacon, hogy a nem betét­díjas üvegekből keletkező hulladék kezelését jövőre kötelezően a kereskedőkre hárítanák.

A kicsik szerint vissza kell vonni javaslatot.

Levélben fordult a hazai vállalkozásokat képviselő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) a multinacionális élelmiszerláncok delegáltjai által irányított Országos Kereskedelmi Szövetséghez (OKSZ), hogy az ágazat képviseleté­ben ne tegyenek közzé olyan állásfoglalást, amely a valóságban csak a nagy láncok szempont­jait tartja szem előtt – tudta meg a Magyar Idők.

A lapnak a hazai cégeket képvi­selő szövetség főtitkára kifejtette: a hulladék­törvényhez kapcsolódó végrehajtási utasítás napokban megjelent tervezete kapcsán szólították meg a szövetséget.

A rendelet előírná, hogy januártól a legalább 300 négyzetméter alapterületű üzlettel rendelkező kereskedők a forgalmazás helyén kötelesek átvenni a fogyasztóktól az üveghulladékot és azt elkülönítve gyűjteni. Az elképzelés kizárólag a nem betétdíjas üvegekre, az úgynevezett üveghulladékra vonatkozik, vagyis olyan csomagoló­anya­gokra, amelyekben különféle italokat – jellemzően külföldi szeszes italokat –, befőttet, lekvárt és más tartós élelmiszert forgalmaznak.

– Ma már minimális azoknak az üvegeknek az aránya, amelyek pénzért vissza­válthatók, főként a sörösüvegek ilyenek, illetve néhány boros- és szörpös­üveg, de számuk elenyésző a teljes kínálathoz képest. A betét­díjas rendszer a jövőben is megmarad, a gyártóknak azonban sokkal kényelmesebb megoldássá vált, hogy eldobható göngyölegbe csomagolják termékei­ket.