Friss hírek a benzinárról

InfoRádió
2017. november 20. 08:45
Bizonytalan az olajpiacok jövője.

Az itthoni benzinkutakon az év végéig folytatódhat a drágulás - írja a Magyar Idők.

A mögöttünk álló öt hétben olyan intenzív dráguláson ment keresztül a kőolaj, hogy a hordónkénti ár két és fél éves csúcsra került. Az észak-amerikai WTI-fajta stabilan 55 dollár felett van, míg az északi-tengeri (tehát az európai piacokra inkább ható) Brent hordónkénti ára 64 dollár felett is járt a közelmúltban.

Mindez két tényező hatására vezethető vissza. Egyfelől a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) ismét megerősítette, hogy nem szándékozik elállni a kitermelés korlátozásától 2018 végéig, vagyis tovább enyhülhet a túlkínálati nyomás. A szervezet és az önként vállalt korlátozáshoz csatlakozó termelő országok november 30-i ülésén hozzák meg az erről szóló végleges döntést.

A keresleti oldal élénkülésére hívta fel a figyelmet a közelmúltban több szakértő is. E változás miatt további árfelhajtó hatással kell számolni, legalábbis rövid távon. A Brent hordónkénti ára emiatt állapodhat meg az év végén 60 dollár körül a Citigroup vezető elemzője szerint. Chris Main egy londoni konferencián jelezte, hogy véleménye szerint a kereslet és a kínálat már jövőre kiegyenlítődik, így a Brent hordónkénti ára visszacsúszik 55 dollár körülire. Az elemző szerint 2019-ben pedig már ismét túlkínálati piacra kell számítani, így visszatérhetnek az 50 dollár alatti árak is. Mégpedig azért, mert Chris Main szerint kétséges, hogy az OPEC valóban meghosszabbítja a jelenleg 2018 első negyedévéig érvényes termeléscsökkentésre vonatkozó önszabályozását a jövő év végéig.

Másként látja a helyzetet a K&H Alapkezelő szakértője. Szerinte hosszabb távon, a következő években még lehet számítani a kitermelés korlátozására. Kovács Mátyás azonban kiemelte, hogy a kínálat csökkenése és a kereslet élénkülése miatt kialakuló magasabb árakra az amerikai palaolajpiac még erőteljesebb termeléssel reagálhat, így késleltetheti a piaci egyensúly helyreállását, átmenetileg gátat szabva a további áremelkedésnek. – A spekulatív piaci pozíciók alakulása alapján a befektetők már megtették tétjeiket, bíznak az emelkedésben – mondta a szakértő, hozzátéve: – Ez azonban már be is épült az árfolyamba, így új információ hiányában kérdéses, hogy egy ilyen emelkedés után rövid távon van-e még erő a nyersanyagban.

Az olajipari vállalatok részvényeiről szólva a szakértő elmondta, hogy az európai mamutcégeknél – az osztalékkifizetéseknek hála – az év eleje óta elérhető hozamok látványosan nagyobbak, mint ha magát a nyersanyag teljesítményét néznénk. Az amerikai cégek viszont lemaradásban vannak, így ezek felértékelődésére még lehet számítani.

A magyarországi üzemanyagárak rendszerint lekövetik a nyersolaj árának változásait, ám a piacra és az árképzésre nagy hatással vannak az európai finomítók készletei is. Az elmúlt hetekben több alkalommal is drágulást lehetett tapasztalni a kutakon, a fentiek fényében pedig legalább az év végéig folytatódhat ez a tendencia.