A kormány újra nekiugrik a kiskereskedelmi multiknak

InfoRádió
2017. szeptember 5. 06:36
Lázár János levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését - írja a Magyar Idők. A laphoz eljutott levél szerint ősszel újra a parlament elé kerülhetnek olyan javaslatok, amelyek a kormány 2010-ben megkezdett kereskedelempolitikáját folytatják.

"A kormány továbbra is elkötelezett a 2010-ben megfogalmazott kereskedelempolitikai akcióterv végrehajtása mellett. Eltökélt szándékunk egy olyan, egészségesebb szerkezetű intézkedéscsomagot javasolni az Országgyűlésnek, amely a munkavállalók védelmére és a fogyasztók érdekeire fókuszáló hazai kereskedelmi szektor létrehozása felé hat" - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Tesco áruházláncnál kialakult kollektív bérvitában sztrájkkészültséget hirdető Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ).

A Magyar Időkhöz eljutott miniszteri levél szerint az Orbán-kormány fontosnak tartja a bérfelzárkóztatás ügyének rendezését a kereskedelmi szektorban, és teljes mértékben egyetért a szakszervezetek azon felvetésével, hogy a létszámhiány problémájára mielőbb megoldást kell találni.

Mint kifejti, a kabinet 2010 óta számos olyan intézkedést hozott, illetve javasolt, amelynek célja a létszám­hiány, illetve több aktuális kérdés, például az élelmiszer-ellátás biztonságosságának orvoslása volt; ezeket a felvetéseket tartalmazta például az idei tavaszi ülésszakon felmerült komplex tárcaközi javaslatcsomag is. Bár a tervezet akkor nem került a parlamenti honatyák elé,

továbbra is napirenden van az átfogó szabályozás végrehajtása

– közölte a tárcavezető.

Lázár János szerint a kiskereskedelemben kialakult munkaerőhiány miatti anomáliák megoldására két lehetséges út van: egyrészt fontos a dolgozók bérének rendezése, másrészt a megfelelő számú munkaerő biztosítása érdekében szükséges a szektorban foglalkoztatottak színvonalas szakmai képzése, illetve átképzése. Ennek megvalósításához és a további lépésekhez javaslatokat vár a kormány - derül ki a KDFSZ-nek küldött levélből.