Lassul az elvándorlás

Infostart
2017. augusztus 29. 13:30
Túllehet a csúcson a kelet-közép-európai országokból megfigyelt munkaerő-elvándorlás - állapította meg a Economist című brit hetilap.

A brit hetilap legutóbbi számában megjelent cikk egyéni példák alapján mutatja be a kelet-közép-európai térségből kivándorlók szempontjait, legyen szó külföldi munkavállalásról, vagy a hazatérés fontolgatásáról.

Az Economist felidézi az IMF tanulmányát is, amely szerint a térség népessége 18 millió fővel, vagyis a népesség 6 százalékával csökkent 1992 és 2015 között. Az elvándorlás pedig főként a piacképes tudással rendelkező munkavállalókat érintette.

A hetilap szerint azonban egyre több jel mutat arra, hogy

vége van a kelet-európai munkavállalók nyugatra vándorlásának, sőt megfordulni látszik ez a folyamat.

László Gyula, a Pécsi Tudományegyetem professzoremeritusa is úgy látja, mérséklődött a nyugat-európai munkaerőpiac elszívó hatása.

„Ami csökkenti a kifelé irányuló mozgást, az az, hogy a külföldi munkalehetőségek, a Brexit miatt is, valamelyest csökkentek, tehát a külföldi munkaerőpiac szívóhatása valamelyest kisebb, mint korábban volt, ez azonban nem jelenti azt, hogy megfordulna a tendencia és erőteljes lenne a hazaáramlás.”

Az elemzés azt is megállapítja, hogy a hazatérők könnyebben találnak munkát, mint korábban, az általános munkaerőhiány pedig bérekre is kedvező hatással van. László Gyula azt mondta, ezek a tényezők önmagukban kevesek az elvándorlás megfordítására.

„Az, hogy Magyarországon emelkednek a munkabérek, relatíve felértékeli a hazai munkaerőpiacot és a munkalehetőségeket külföldhöz képest, ami valamennyire csökkenti a kifelé irányuló mozgást, és erősödik a magyar munkaerőpiac megtartóereje. A kettő között azonban nincs akkora átfordulás, hogy azok, akik régen külföldön vannak, önmagában ezért hazajöjjenek. Ahhoz, hogy a magyar munkaerőpiac megtartóereje emelkedjen, a hazai bérszintnek és a külföldi megélhetési lehetőségeknek sokkal közelebb kell kerülniük.”

Az Economistnak nyilatkozó kelet-európai dolgozók ugyanakkor a gazdasági szempontok mellett

a család és a barátok közelségét is a hazatérés indokai között említették.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csökken a nyugati munkaerőpiac elszívó hatása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást