A szomszédja is öntől veheti majd az áramot

InfoRádió
2017. augusztus 14. 19:52
Teljesen átalakíthatják az energiaellátás ma ismert rendszerét az iparágban zajló folyamatok a nem túlságosan távoli jövőben.

Így előbb-utóbb Magyarországon is lehetővé válik az úgynevezett mikrogridek alakítása, amelynek alkalmazásával akár a szomszédunktól is tudunk majd áramot vásárolni és viszont; a blockchain technológia közvetlenül összekötheti majd a fogyasztókat és termelőket; az új energiatárolási lehetőségek pedig versenyképes opcióvá válhatnak a háztartási fogyasztók számára - mondta el a Portfoliónak Mező Csaba, a Deloitte partnere.

Az egyik, az energiaellátást átalakító újdonság az úgynevezett mikrogridek vagy mikrohálózatok szervezése,

amelyre más országokban már van példa, itthon azonban a szabályozási környezet egyelőre nem teszi lehetővé adaptálását.

A mikrohálózatok azon alapulnak, hogy számos fogyasztó egyben energiatermelővé is vált a decentralizációs trend eredményeképpen az otthonára telepített - jellemzően napelemes - kapacitásoknak köszönhetően. Ez további nagy változásokhoz vezethet, egyrészt a hálózatüzemeltetők, illetve az elosztók tevékenységében, amelyeknek teljesen új szerepet vállalva ki kell alakítaniuk azt a képességüket, hogy regionálisan egyensúlyba hozzák a termelést és a fogyasztást. E téren az úgynevezett smart grid, vagy okos hálózati megoldások jó lehetőségeket kínálnak a társaságoknak.

A mikrogridnek hívott közösségek az ügyfeleknek egyrészt

megtakarítást, másrészt üzleti lehetőséget is jelentenek, hiszen a megtermelt energia akár tovább is értékesíthető.

Ennek révén az energiának egyfajta kistermelői, "őstermelői" piaca jön létre, ahol a helyi kistermelők betáplálnak a hálózatba, mások pedig elfogyasztják a villamos energiát.

Szintén újdonság lehet a szakértő szerint, hogy már az energetikai területén is

megjelentek az "Uber" típusú vállalkozások, amelyek akár például személyre szabható energiacsomagokat kínálhatnak a fogyasztóknak,

a távközlési vagy a pénzügyi szektorokhoz hasonlóan.