Nem fog örülni, aki lakást venne

Infostart
2017. július 30. 08:02
Folytatódik a budapesti újlakás-piac 2016-ban vett lendülete. Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint az idei első félévben 6100 új lakás épült, amiből 4300-at értékesítettek.

Budapesten jelenleg nagyjából 7700 ingatlan közül választhat, aki újépítésű lakásba költözne – mondta el az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője. Valkó Dávid hozzátette, ebből 260 azonnal költözhető, már átadott, új lakás, további 4400 éppen épül, háromszázzal lehet szerződni, mert rendelkezik építési engedéllyel.

A szakember szerint 70 százalékos növekedést várható az építési volumen tekintetében idén a budapesti újlakás-piacon a társasházi lakásokat figyelembe véve.

„2016-ban 3200 lakás megépülését regisztráltuk, idén ez 5500-ra nőhet és beszédes, hogy már 2018-as befejezési dátummal is 9000 lakásról van információink. 2019-es átadással is már 4000 lakás van az adatbázisunkban, aminek egyharmada ráadásul már gazdára is talált.”

A kínálat és a kereslet is lendületben

„Az első félévben 4300 új lakás eladását regisztráltuk, ami kétharmada a tavalyi egész éves adatnak, év végére, ha marad az első féléves eladási statisztika, akkor egyharmados bővülést mutathat az eladott mennyiség.”

A legtöbb, 25 darab, lakás a XI. kerületben található, lakásszámra a legtöbb, 2200, új lakást a XIII. kerületben dobtak a piacra – mondta Valkó Dávid. Az elemző hozzátette, a keresletben is a XIII. kerület vezet, az év első hat hónapjában a budapesti összes, 4300 lakásból 1300-at adtak ott el.

„Az építési mutatókban is Angyalföld áll az élen, idén itt 1400 új lakás megépülése várható, jövőre már újabb 2500-ról van információnk. A második helyen a XI., XIV., néhány mutatóban pedig a VIII. és a IX. kerületek állnak.”

Rossz hír a lakásvásárlóknak, hogy a bő másfél éve kezdődött meredek áremelkedés az előrejelzések szerint kitart a következő években is – jelezte az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője

„2015-ben 450 ezer forint/négyzetméter körüli áron lehetett Budapesten új, társasházi lakást venni, az idei átadású beruházások átlagára már 560 ezer, 2018-ban pedig 600 ezer forint fölé is nőhet.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem fog örülni, aki újépítésű lakást vásárolna
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást