Megkongatták a vészharangot: előbb lehet baj az állami nyugdíjrendszerrel, mint gondolták

InfoRádió
2017. július 27. 10:40
Az eddig gondoltnál hamarabb lehet gond a nyugdíjkassza hiánya, és a meglévő előtakarékossági konstrukciók sem a legjobbak - állítják kutatók.

Fontos lenne az ügyfeleknek is olcsóbb vállalati nyugdíjprogramok támogatása, illetve az egyéni öngondoskodás hangsúlyosabb propagálása, mert az állami nyugdíjrendszer hamarabb küzdhet fenntartási gondokkal, mint azt korábban számolták - írta a Világgazdaság az Állami Számvevőszék lapjában, a Pénzügyi Szemlében megjelent tanulmány alapján. Az írás szerzői Pandurics Anett, a Posta Biztosító elnök-vezérigazgatója, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke és Szalai Péter, a PEND Consulting Kft. ügyvezetője.

A kutatók az MNB által a közelmúltban publikált adatokat összevetették a Népességtudományi Kutatóintézet (NKI) népesség-előreszámításaival, s ez alapján arra a következtetésre jutottak, hogy

  • túl optimistán mérte fel a helyzetet a jegybank: 2030-ra az MNB egy keresőre 0,49 időskorút mér, ám az NKI adatai szerint ez az arány 0,58-0,61 lehet.
  • Ekkor pedig az állami nyugdíjrendszer hiánya már 2035 előtt is emelkedésbe kezdhet, s hamarabb érheti el az éves GDP 4-4,5 százalékát.
  • Az is gondot jelenthet, hogy a modellben szereplő 3 százalékos reálkamatláb nem tűnik elérhetőnek, ami tovább rontja a fenntarthatóságot.

Járadék helyett egy összeg

A rendelkezésre álló nyugdíj-előtakarékossági konstrukciók

csak részben képesek betölteni azt a szerepet, hogy tömegesen, érdemi és rendszeres nyugdíj-kiegészítést nyújtsanak majd

a leendő nyugdíjasoknak – ám nem látszik jobb megoldás, mint a tőkeakkumulációra képes tőkefedezetű nyugdíjtermékek (nyugdíj-előtakarékossági számla, a nyugdíjbiztosítás és az önkéntes nyugdíjpénztár) elterjesztése és ezek támogatása.

Érdekes módon a járadékkényszer Magyarországon még a nyugdíjbiztosítási szabályozásban sem szerepelt, csak az MNB ajánlása írta elő a járadékopció nyújtását a szolgáltatók felé. A nyugdíjpénztári kifizetések jelentős része is egy összegben történik – járadékot kevesebb mint 1000 fő kapott a vizsgált időszakban –, ráadásul

a felhalmozási időszakban történő pénzkivételek az elmúlt három évben folyamatosan és jelentősen meghaladták a nyugdíjszolgáltatásokat.

Meglepő adat, írja a Világgazdaság, hogy az önkéntes pénztárak kétharmadánál, közel 800 ezer szerződés után nem érkezett adó-visszatérítési igény – ez edukációs problémákra utal.

A szerzők szerint fontos lenne az ügyfeleknek is olcsóbb vállalati nyugdíjprogramok támogatása, valamint az egyéni öngondoskodás hangsúlyosabb propagálása. Ez utóbbi ügyében tájékoztatásra is szükség lehet, hiszen például havi 3000 forint befizetéssel nem lehet elegendő pénzt felhalmozni a későbbi nyugdíjhoz.

A tanulmányban felsorolt további problémák, valamint nyugdíjpénztári számítási példák a Világgazdaság cikkében olvashatók.