Drasztikus változás a lakásvásárlásoknál

InfoRádió
2017. július 11. 12:35
Egyelőre hullámzó képet mutat az idei forgalom az ingatlanpiacon, de így is az elmúlt évek egyik legerősebb félévét produkálta. A júniusi adás-vételek száma megközelítette a 13 ezret, de 12%-kal elmarad az egy évvel ezelőtti rekordhónaptól. Az ezt megelőző hónapok eredménye azonban rendre felülmúlja a tavalyi számokat.

2017 első félévének összforgalmát az egyik legnagyobb Magyarországon működő ingatlanközvetítő cég közel 75 ezerre becsülte, amely 5%-kal elmarad a tavalyi azonos időszaktól. Ez ugyanakkor összességében a válságot követő legerősebb félév volt.

Budapesten megállíthatatlannak tűnik a panelek árának emelkedése.

Szinte töretlenül menetel fölfelé az index már 3,5 éve, és jelenleg 159 pontos csúcson áll, amely reálértéken is 123-as rekordot jelent. A fővárosi tégla index is rekordot döntött, 123-ról 128 százalékpontra emelkedett és reáláron is egy pontra megközelítette a bázisértéket.

Budapesten 2016. első félévében a vevők tizede vásárolt csak 600 ezer Ft/m2 ár fölött, míg idén az arányuk már 27% volt.

Ugyanebben az ársávban Pesten 6%-ról megduplázódott az arány.

A fővárosban továbbra is

a 40-60 m2 közötti ingatlanok a legkeresettebbek,

a vevők 36%-a választott ilyen méretet.

Vidéken is látható, hogy idén nagyobb szelet jutott a drágább ingatlanoknak, mint egy éve, még ha nem is ennyire látványosan. Itt a 300 ezer Ft fölötti négyzetméterárat tavaly a vevők 6%-a fizette meg, idén már 12%. Pest megyében ugyanennek a sávnak az aránya 9-ről 17%-ra nőtt.

Budapesten minden tekintetben a XXI. kerület volt a legolcsóbb (átlag 281eFt/m2) a használt téglalakások esetében, míg a legdrágábbnak az V. kerület bizonyult 787 ezres árával. További nyolc kerületben pedig meghaladta a félmillió forintot az átlagos négyzetméterár.

Budapesten legkevésbé a III. kerületben alkudoztak,

itt szinte alig (2%) változott az elsőre meghirdetett ár. Az I. kerületben azonban az eladók átlagosan 5 százalékkal kényszerültek csökkenteni az árakon, melyet további 6 százaléknyi alku követett – közölte a Duna House ingatlanközvetítő társaság.