Számokkal válaszoltak a bankok Lázár János vádjára

Infostart
2017. május 26. 16:20
Statisztikai adatokkal válaszoltak a bankok Lázár János lakossági fórumon tett kijelentésére. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis korábban azt mondta, az ügyintézők lebeszélik a CSOK-ról azaz a családi otthonteremtési kedvezményről az érdeklődőket.

Lebeszélik a CSOK-ról az embereket a bankokban – fogalmazta meg vádját egy lakossági fórumon a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János.

„A banktisztviselő nem azt mondja, itt tessék aláírni, hanem azt, van ennél jobb is, és

a bank hitelét kezdi nyomni a CSOK helyett.”

Az InfoRádió megkereste a bankokat, több közülük nem válaszolt, amelyik pedig igen, az számokkal kívánta bizonyítani, hogy a CSOK igénylése meghatározó náluk.

Az OTP Bank azt közölte: idén a CSOK-ot igénybe vevő családok száma elérheti a több tízezret is.

Az OTP meghatározó a CSOK-igénylésekben, eddig minden második támogatást és tízből hat kamattámogatott hitelt az OTP-ben vettek fel az ügyfelek. A bank szerint az érdeklődés az otthonteremtési támogatások iránt változatlanul komoly, de sokan még a szükséges dokumentáció begyűjtésénél tartanak, és a kérelmek számát korlátozza a piacon lévő új lakások alacsony száma.

Az OTP számai azt mutatják, hogy a CSOK 2015. júliusi indulása óta 38,7 milliárd forint állami hozzájárulást utaltak ki, ez az összeg több mint 15 ezer család között oszlik meg.

A CIB Bank tavaly március óta kínál CSOK-ot, a bank adatai szerint az új hitelfolyósításon belül a Családi Otthonteremtési Kedvezményt igénylők aránya 10 százalék, mivel minden esetben tájékoztatják az ügyintézők az érdeklődőket a CSOK feltételeiről, a beadott igénylések 98 százalékát jóvá is tudják hagyni. Ha van elutasítás, annak hátterében legtöbbször az áll, hogy az ügyfél a KHR-ben a negatív listán szerepel, vagy az ingatlan paraméterei nem felelnek meg az elvárásoknak.

A Takarék Csoport tagjai az elmúlt két évben 8160 darab CSOK-kérelemre szerződtek 23,5 milliárd forint összegben,

míg a CSOK iránt érdeklődő ügyfelek száma 2017. április végén elérte az 53 ezer főt – közölte a pénzintézet. Idén az első 4 hónapban a takarékok és az FHB Bank fiókjaiban 1535 sikeres igényt regisztráltak, ami több mint háromszoros növekedés az előző év azonos időszakához képest. A folyósítás összegét pedig a csoport megötszörözte 2016 azonos időszakához képest, az elérte az 5,2 milliárd forintot.

Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatójának várakozása szerint idén legalább 6000 befogadott otthonteremtési támogatással számolnak, 15-20 milliárdos összegben.

A Budapest Banknál mintegy 10 százalékos az új hitelfolyósításokban a CSOK-ot is igénybe vevők száma.

A pénzintézet válaszában kiemelte: minden esetben felhívják a figyelmet az otthonteremtési támogatásokra, a visszajelzésekből azonban látszik, hogy sokan azért nem veszik igénybe a CSOK-ot, mert a jelentősen megemelkedett lakásárak miatt az ügyfelek sok esetben a CSOK-kal együtt sem tudják előteremteni azt az önerőt, amire szükségük van az ingatlan megvásárlásához.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Számokkal válaszoltak a bankok Lázár János vádjára
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást