Fontos tudnivalók azoknak, akik megkapták papíron az szja-tervezetet

Infostart
2017. május 12. 09:12
Új bevallást kell kitölteniük azoknak, akiknek a papíron megküldött személyijövedelemadó-tervezetet ki kell egészíteniük, és érdemes átnézni az adókedvezmények és jóváírások érvényesítését is – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője.

Május 22-ig lehet elfogadni és kiegészíteni a bevallástervezeteket. Ha valaki mindent rendben talál, minden adat stimmel a saját nyilvántartásának megfelelően, akkor igazából nem is kell tennie semmit, hiszen

a bevallási tervezet 22-étől bevallásnak fog minősülni

– közölte Kis Péter András.

Hozzátette: ugyanez érvényes azokra is, akik postán kapták meg a bevallástervezetet.

Kifejtette: voltak, akik saját maguk kérték, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal postázza nekik a tervezeteket, és voltak olyanok is, akik ugyan nem tettek semmit, viszont a hivatal azt látta, hogy lenne teendő a tervezettel – például valamit el kell dönteniük –, így ők is megkapták tőlünk papíron a tervezetet.

Közölte:

nyolcszázezren kaptak levelet az elmúlt hetekben, nekik mindenképpen érdemes ezeket átnézniük.

Nekik is május 22-e a határidő, eddig tudják kiegészíteni, visszaküldeni hozzánk a bevallást – közölte a szóvivő.

„Akik papíron kapták meg a bevallástervezetet, nem szabad beleírniuk a tervezetbe, hanem új bevallást kell készíteniük a NAV által küldött tervezet alapján, mintegy sorvezetőként használva a tervezet. Tehát át kell másolni a megfelelő sorokat, és úgy kell hozzánk visszajuttatni azt” - emelte ki Kis Péter András.

A NAV szóvivője elmondta:

akinek van fizetendő adója, szintén május 22-éig kérhet részletfizetést a bevallásban,

ha az nem haladja meg a 200 ezer forintot. Az első részlet fizetési határideje szintén május 22-e.

Aki év közben többet fizetett, mint kellett volna, visszakérheti ezt a plusz összeget, ám mivel a hivatal nem tudja saját maga eldönteni, hogy hova utalja azt vissza, ezért meg kell adni vagy bankszámlaszámot, vagy postacímet.

„Azok, akik nem kérték tőlünk a bevallástervezetet postán, mégis kaptak tőlünk, elég megnézniük azt. Ha úgy látják, hogy minden rendben van, csak visszajár nekik összeg, akkor csak egy kiegészítő nyilatkozatot kell hozzánk visszaküldeni, de nem kell az egész tervezetet visszaküldeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz” - figyelmeztetett a szóvivő.

Szintén vissza kell jelezniük azoknak, akiknek több önkéntes pénztári befizetése volt, mivel a hivatal ebben az esetben sem tudja eldönteni, hogy kinek is utalja vissza a pénzt – tette hozzá.

„Azoknak is érdemes figyelniük, akik év közben valamilyen kedvezményt kaptak.

Előfordulnak ugyanis olyan esetek, hogy a munkáltató egy-két hónap adatait valamiért nem jól küldte, így ezek a hónapok a bevallási tervezetben nem szerepelnek. Erre is felhívjuk az adózók figyelmét” - mondta Kis Péter András.

Kifejtette: ha látjuk, hogy valaki év elején és év végén is kedvezményre volt jogosult, és ezt érvényesítette is, év közben viszont egy hónap kimaradt, akkor mindenképpen jelezzük, hogy ezt érdemes átnézni. Hiszen lehet, hogy jár arra a hónapra is a kedvezmény, de mi nem tudhatjuk, hogy erről miért nem küldött adatot a munkáltató.

De mindenkinek érdemes átnéznie a tervezetet, hiszen lehetséges, hogy valaki többet fizetett, mint kellett volna, és az is előfordulhat, hogy kevesebbet, mint kellett volna, ilyenkor részletfizetést kérhet – összegezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fontos tudnivalók azoknak, akik megkapták papíron az szja-tervezetet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást