Másfajta sonkákat is vehet idén húsvétkor

InfoRádió
2017. március 31. 10:15
Magasabb áron kerülhet a húsvéti sonka a boltokba, a sertéshús ugyanis egy év alatt negyedével drágult. A drasztikus áremelkedést a termelők és a feldolgozók sem tudják lenyelni, a kereskedőkön múlik tehát, hogy a megnövekedett beszerzési költségből mennyit hárítanak át a vásárlókra.

Jó hír, hogy a szűkebb pénztárcájú vevőknek sem kell lemondaniuk a jó minőségről, a gyártók ugyanis a korábbinál jóval kisebb kiszerelésű termékekkel is készülnek az idei szezonra.

A füstölt áruk éves forgalmának több mint egyharmada ilyenkor fogy el, a kötözött sonka pedig kizárólag húsvétkor kerül a kosarakba – fogalmazott a Magyar Időknek Menczel Lászlóné, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára.

Az elmúlt években megfigyelhető tendencia, hogy egyre többen keresik a kiváló minőségű, hagyományos érleléssel készült sonkákat. Ezek ára azonban borsosnak mondható, főként ha a számos adalékanyaggal, gyorspác beinjektálásával készült termékkel hasonlítjuk össze.

A feldolgozók szélesebb termékkínálata is azt célozza, hogy pénztárcától függetlenül mindenki megengedhesse magának, hogy az ünnepek alatt jó minőségű sonkát tegyen az asztalra. Ezért a korábban megszokott méretek helyett az idén egészen alacsony súlyú, néhány dekás csomagoktól a több kilót nyomó egész lapockákig tart a kínálat.

A sertéshúsból készült parasztsonka, füstölt áru, kötözött sonka ebben az
évben sem lesz olcsóbb. Sőt, az alapanyag, vagyis a sertés drasztikusnak mondható áremelkedése miatt vélhetőleg drágábban kerülnek majd a boltok polcaira a termékek. Ezzel kapcsolatban Menczelné megjegyezte, egy év alatt mintegy 100 forintot nőtt a sertés felvásárlási ára, ami 20-25 százalékos drágulásnak felel meg.