Lenyelték az éttermek az áfacsökkentést, el is maradtak a vendégek

InfoRádió
2017. március 24. 13:09
A kisebb áfakulcs mellett csökkent, a nagyobb mellett nőtt a forgalom. A vendéglősök végül benyelték az áfakulcs csökkentést, sőt emelkedtek az éttermi árak is.

2017-től a vendéglátás áfája 27-ről 18 százalékra csökkent, kivéve a munkahelyi vendéglátás forgalmi adóját, ezért arra lehetett számítani, hogy ez lendít a vendéglátás forgalmán, miközben a továbbra is nagyobb kulccsal adózó munkahelyi vendéglátás hátránya miatt olvadozni fog - írja a blokkk.com.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint pont fordítva indult az év: 2017 januárjában a kereskedelmi vendéglátás forgalma a kisebb áfakulcs ellenére

nem nőtt, hanem 2 százalékkal csökkent

az előző év elejihez képest. A munkahelyi vendéglátás ezzel szemben megugrott, itt a bevételek 12 százalékkal nőttek januárban, pedig 2016-ban - nem is kis mértékben - visszaesett a forgalom.

Feltehetően a nagy hideg is elvette a kedvet a vendéglátózástól, a SZÉP-kártya, a munkahelyeken még decemberben adott Erzsébet-utalvány pedig valószínűleg nagyobb arányban vándorolt a munkahelyi étkezdékbe.

Az áfacsökkentés ellenére árat is emeltek

a vendéglősök, hiszen áraik az előző év elejihez képest 3,7 százalékkal nőttek 2017 elejére, és igaz, csak néhány tizeddel, de 2016 decemberéhez képest is feljebb nyomták az áraikat. Végül is az eredmény az, hogy a vendéglátósok benyelték az áfacsökkentés hozadékát, hiába lett kisebb az adó, az árak még emelkedtek is. A puszta számszak szerint az áfa csökkentése 7 százalékos árcsökkenést jelenthet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!