Elektromos töltőállomás is lesz a MOL egyes benzinkútjain

Infostart
2017. március 23. 18:26
Több tucatnyi benzinkutat szerelhet fel idén a MOL elektromos töltőállomásokkal, és jelentősen bővíti kiskereskedelmi szolgáltatásait is – nyilatkozta a társaság kiskereskedelmi vezetője az InfoRádiónak a megújult Szentendrei úti töltőállomás ünnepélyes átadóján. Orosz András szerint 2017-ben 10 milliárd forintot fordítanak a benzinkutak fejlesztésére.

„Az idei év egyik nagy feladata, hogy a korábbi Agip-kutak átalakuljanak, és új, modern töltőállomásokká váljanak.

Egyre több fog közülük megújulni, és a vásárlók egyre inkább azt fogják tapasztalni, hogy egységes, az egész országot lefedő hálózattal várjuk őket” - ígérte Orosz András.

Hangsúlyozta: a MOL decemberben meghirdetett egy 2030-ig tartó stratégiát, amiben kiemelt szerepet szán az úgynevezett fogyasztói szolgáltatásoknak, a kiskereskedelemnek.

A MOL kiskereskedelmi vezetője emlékeztetett rá, hogy csoportszinten több mint kétezer töltőállomásuk van, Magyarországon pedig közel 500.

„Ez az infrastruktúra biztosítja azoknak a beruházásoknak az alapját, amelyeket ezen a területen végzünk 2017-ben több mint 10 milliárd forint értékben” - folytatta Orosz András.

„Olyan szolgáltatási pontokat hozunk létre és olyan szolgáltatásokat tudunk bevezetni, amelyek egy

újfajta vásárlói élményt nyújthatnak”

- mondta a MOL kiskereskedelmi vezetője.

„Biztos vagyok abban, hogy az, ahogy ma az emberek egy benzinkútról gondolkodnak, az idén, jövőre, pár éven belül meg fog változni” - véli Orosz András.

A vezető úgy látja, hogy forradalmi változás következik be az üzemanyagokban.

„Naponta kapkodjuk a fejünket, hogy például

az elektromos töltésben milyen új és új innovációk jelennek meg.

Azt gondolom, hogy ebben a MOL-nak meghatározó, domináns szerepe lesz mind Magyarországon, mind a régióban” - emelte ki Orosz András.

„Első lépésként elektromos töltőket telepítünk, amire már most is van példa a MOL hálózatában, és a Szentendrei úti töltőállomásnál is elérhető lesz az elektromos töltő” - vázolta.

Hozzátette, hogy folyamatosan figyelik az elektromos autók piacát. Idén az elektromos töltőállomások piaca jelentősen növekedni fog.

„Nem túl merész jóslat a részünkről, ha azt mondjuk, hogy néhány tucat új elektromos állomás lesz”

- mondta a MOL kiskereskedelmi vezetője.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Több tucatnyi új elektromos töltőállomás jöhet idén
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást