Minden céghez beköltözik a NAV

InfoRádió
2017. március 20. 10:49
Nem vezet be új adókat a kormány, inkább a feketegazdaság visszaszorításával biztosítja a bevételeket - mondta Varga Mihály a Magyar Időknek. A nemzetgazdasági miniszter úgy nyilatkozott, hogy felgyorsítják az online számlázás bevezetésének előkészítését.

Varga Mihály a Magyar Időkben úgy fogalmazott: az ellenzéki pártokkal ellentétben a kormány semmilyen új adó kialakításán nem dolgozik, s nem is tervez ilyet. Az állami bevételeket a tehernövelés helyett úgy garantálják, hogy visszaszorítják a feketegazdaságot, vagyis megpróbálnak minden érintettől beszedni az előírt adót.

Ezt a célt szolgálta korábban az online pénztárgépek rendszerbe állítása és a közúti áruforgalmat ellenőrző elektronikus adóhivatali szisztéma elindítása: az intézkedések az elmúlt két évben két-háromszázmilliárd forintnyi többletbevételt hoztak. A digitalizáció révén hamarosan újabb elemmel bővül a Nemzeti Adó- és Vámhiva­tal feketegazdaság elleni eszköztára.

"Idén felgyorsítjuk azt a munkát, amely az ­online számlázás bevezetéséhez szükséges, így

a jövőben a vállalkozások legfontosabb pénzügyi adatait is

láthatja majd az adóhatóság" – mondta Varga Mihály.

A hatályos szabályok szerint júliustól minden olyan számlát, amelynek áfatartalma meghaladja a százezer forintot, elektronikus úton továbbítani kell az adóhatóságnak. Azt egyelőre nem tudni, mit jelent majd a gyakorlatban ez a kötelezettség – jelenleg még csak elképzelések léteznek arról, miként működne az adóhatóság csodafegyverének nevezett rendszer. 

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!