Őrült összeget keres az állam az autók vizsgáztatásán

InfoRádió
2017. március 17. 09:58
Folyamatosan nő az autók száma, ami jó hír az államnak, hiszen csak a műszaki vizsga hatósági díjából tetemes összeg folyik be a költségvetésbe.

Az elmúlt évben csaknem 2,2 millió autó esett át a kötelező műszaki vizsgán, és a járművek tulajdonosai 2016-ban mintegy

26 milliárd forintot fizettek ki

ezért – közölte a Világgazdasággal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Három évvel korábban még csak valamivel több, mint kétmillió autót vizsgáztattak, 2015-ben ez a szám már meghaladta a 2,1 milliót.

A környezetvédelmi és műszaki vizsga hatósági díja 2004 óta változatlan, 16 290 forint. Ennek mértékét, felosztásának és felhasználásának szabályait miniszteri rendelet rögzíti, és attól eltérni nem lehet, árverseny így csak a vállalkozás által nyújtott egyéb kiegészítő tevékenységben van. A cégek még egy-két ellenőrzést elvégeznek, és máris húszezer forint körül– esetenként azon felül – van a végső számla.

Magyarországon tavaly 28 vizsgálóállomást működtetett a közlekedési hatóság, további közel másfél ezret pedig vállalkozók üzemeltettek, utóbbiak részesedése a díjbevételből 40 százalék körül alakul.

A 2016-ban megvizsgált járművek mintegy háromnegyede személyautó, 11 százalékuk tehergépkocsi és 16 százalékuk egyéb jármű, motorkerékpár, autóbusz vagy pótkocsi. 

Az autósok tehát csak a műszaki vizsgára 26 milliárd forintot fizettek ki tavaly, de emellett számos címen gyarapítják az államkasszát. Új autó vásárlásakor például meg kell fizetni a regisztrációs adót, ami akár 80 ezer forint is lehet, plusz a forgalomba helyezés költségét (például a vagyonszerzési illetéket), de az autó fenntartása közben az említett műszakivizsga-díj mellett további kiadások jelentkeznek, amelyek egy része az államnál, másik része – például a teljesítményadó – az önkormányzatnál landol.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!