Újabb, jelentős emelést kaphatnak még idén a nyugdíjasok

InfoRádió
2017. március 8. 16:20
Két hónap átlagában 2,25 százalékkal emelkedett egy év alatt a nyugdíjas kosár szerint számolt infláció, vagyis eddig ráfizetnek a nyugdíjasok, mivel év elején 1,6 százalékkal emelkedett csak a járandóságuk. Ezért egyre biztosabb, hogy novemberben jön a kiegészítés.

A legfrissebb statisztikai jelentés szerint februárban 2,5 százalékkal nőtt az előző évhez képest az idősek kosara szerint számolt infláció. Januárban 2 százalékot mért a Központi Statisztikai Hivatal. Ennél magasabb ütemet, januárban 2,3, februárban 2,9 százalékot mutatott ki a KSH a nemzetgazdaság egészében. Azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak az inflációja ugrott meg jobban februárban, amelyek nagyobb tételt tesznek ki a nyugdíjasok fogyasztásában. Ilyen elsősorban az élelmiszer, de az egyéb cikkek (ide tartozik a gyógyszer) is átlag felett, 8,7 százalékkal drágultak egy év alatt - írja az mfor.hu.

A nyugdíjakat eredetileg még kisebb mértékben, 0,9 százalékkal tervezte emelni januártól a kormány, de tavaly ősszel világossá vált, hogy felfelé mutató inflációs kockázatok jelentek meg a gazdaságban. A jegybank azzal nyugtatja a közvéleményt, hogy a lakosság inflációs várakozásai nem változtak, és az inflációs alapfolyamatokkal összhangban mérsékelt szinten, a 3 százalékos inflációs cél alatt alakulnak.

Az MNB 2017-ben 2,4 százalékos inflációt vár, tavaly decemberben, a legutóbbi inflációs jelentés publikálásakor legalábbis ez volt a helyzet. Az új jelentés közzétételére ezekben a napokban kerül sor.

A 2,4 százalékos előrejelzés valóra válása azt jelentené, hogy

idén novemberben pótlólagos nyugdíjemelésben

kellene részesíteni az időseket, hiszen a járandóságuk csak 1,6 százalékkal emelkedett. Erre a választások előtt fél évvel kerülne sor, ezért vannak olyan kritikus hangok, amelyek szerint a kormány direkt nem emelte év elején 2 százalékkal, vagy még nagyobb mértékben a nyugdíjakat, hogy majd év végén tudjon osztogatni.