Drasztikusan drágultak a nyaralók

Infostart
2017. március 5. 15:57
Közel 40 százalékkal növekedtek az elmúlt egy évben a nyaralónak számító ingatlanok átlagos négyzetméterárai - derül ki az Otthontérkép statisztikáiból, melyet a portál vezető elemzője ismertetett. Mester Nándor szerint a Velencei és a Tisza tó környéke is egyre felkapottabb. Sokan fővárosi ingatlanukat kiadva vesznek és költöznek nyaralóba - emelte ki a szakértő.

Egy év alatt nagyjából

40 százalékkal emelkedett egyes területeken a nyaralók ára, főleg a Balatonon és Budapest környékén.

Így átlagosan 286 ezer forint a négyzetméterenkénti ár az otthonterkep.hu legfrissebb elemzése szerint.

Ez a növekedés annak fényében is drasztikus, hogy a nyaralókra jellemző szezonális áringadozás felfelé ívelő szakasza még csak most fog jelentkezni, a tavaszi hónapokban.

A legdrágábbak az új építésű nyaralók: átlagosan 287 ezer forintos négyzetméterenkénti áron, míg közepes állapotút átlagban négyzetméterenként 177 ezer forintért lehet venni.

„Siófokon manapság új építésű nyaralót 400 ezer forintos négyzetméterár alatt egyszerűen nem lehet vásárolni.

A túloldalon, Balatonfüred környékén is hasonló árak vannak” - közölte Mester Nándor.

„Ez azt vetíti előre, hogy

további áremelkedés jöhet az évben.

Nyilván nem olyan ütemű, mint ami az elmúlt hat-nyolc hónapban volt, de mindenképpen emelkedés lesz” - jósolta az Otthontérkép vezető elemzője.

„A nyaralót vásárlók egy igen jelentős része

a budapesti vagy más nagyvárosi lakásából költözik ezekbe a nyaralókba,

és egyharmaduk nem válik meg a budapesti lakásától, hanem bérbe adja azt” - mondta Mester Nándor.

A Velencei-tónál lezajlott fejlesztések is jelentősen emelték a keresletet az elmúlt másfél-két évben. A Kápolnásnyékhez közeli partszakasz, valamint az északi oldalon Sukoró lett népszerűbb, főleg a panoráma miatt. Egy év alatt 18-20 százalékos volt a növekedés - hívta fel a figyelmet Mester Nándor, az otthonterkep.hu vezető elemzője. Látványosan nőtt a kereslet az elmúlt három évben a Tisza-tavi nyaralók iránt is.

A portál adatai szerint a legtöbb hétvégi házat 10 millió forint alatt kínálják eladásra, és számos ingatlant hirdetnek 11-15 millió és 16-25 millió forintért. 25 millió forint fölött már jóval kevesebb eladó nyaralóval találkozhatunk.

Ez egyébként az alapterület kérdésével is összefüggésben van: az otthonterkep.hu elemzése szerint az eladó nyaralók többsége 50 négyzetméter alatti, de sok 51 és 75 négyzetméter közötti alapterületű ingatlan is van. A 120 négyzetméternél nagyobb eladó nyaralók már inkább ritkaságszámba mennek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Drasztikusan drágultak a nyaralók
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást