Élőben kísérleteznek az ingyenpénzzel - ön kipróbálná?

InfoRádió
2017. február 21. 21:00
A kanadai Ontario tartományt irányító Liberális Párt idén tavasztól három városban is a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését tervezi.

Azt még egyelőre nem tudni, hogy melyik három település szolgál majd kísérleti alanyként, a program sikere esetén azonban tovább akarják majd szélesíteni az érintett városok körét. Finnország és az USA után ezzel Kanada is beáll az alapjövedelem-koncepció mögé - írja a Quartz-ra hivatkozva a Portfolio.

A kanadai alapjövedelem gyakorlati bevezetéséről az ország szenátusának egykori képviselője, azóta pedig a Toronto-i Egyetem vezetőjeként dolgozó Hugh Segal értekezett egy augusztusi tanulmányában. Az Ontario tartományt irányító Liberális Párt felkarolta az ötletet: idén tavasszal, kísérleti jelleggel három városban is bevezetik a feltétel nélküli alapjövedelmet.

A pontos összeg sem ismert, de  Hugh Segal értekezése alapján minden felnőtt lakos éves szinten 16.989 amerikai dollárnak megfelelő kanadai dollárt kapna, ami közel 5 millió forint.