Megszűnik az építési engedély a magánházaknál

InfoRádió
2017. február 9. 08:07
Egyszerűbb lesz a társasház tetőterét beépíteni, a meglévő házat bővíteni, vagy 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlant építeni a magánszemélyeknek - írja a Világgazdaság.

Építési engedély nélkül, egyszerű bejelentés után építhetők és bővíthetők lesznek 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű lakóingatlanok is, de csak természetes személyeknek saját használatra, nem kereskedelmi céllal. Erről rendelkezik az a törvénytervezet, amelynek a hatálybalépésére áprilisnál szinte biztosan nem kell tovább várni.

A parlament honlapján most megjelent tervezet eredeti szövegét három héttel ezelőtt a Magyar Építész Kamara már véleményezte, és a kért módosításait beépítve elfogadta – tudta meg a Világgazdaság Hajnóczi Pétertől. A kamara elnöke rámutatott, hogy a lakásépítésben a 300 négyzetméteres határ eltörlésével és a hozzá kapcsolódó kormányrendelet-csomag majdani elfogadásával lezárulhat a törvény finomhangolása a lakásépítési vonalon.

A jogszabály tavaly is módosult, akkor a 300 négyzetméter alatti lakóingatlanok építését egyszerűsítette a bejelentéssel, idén januártól már azok bővítését és átalakítását is bejelentési kötelezettségre változtatta, eltörölve az építési engedélykérelmet.