Fantomcégek kerültek az elkülönítőbe

Infostart
2017. január 12. 20:17
Többször és több millió forintra büntette a Magyar Nemzeti Bank is azt a három tőzsdei társaságot, amelyek részvényeit hétfőtől kiemelte saját részvénykategóriájából a Budapesti Értéktőzsde is, tőzsdei díjak be nem fizetése miatt - mondta a jegybank felügyeleti szóvivője. Binder István hangsúlyozta: a jegybank hatásköre a tőzsdei cégek esetében a tájékoztatási kötelezettségre terjed ki. Korányi G. Tamás, a napi.hu főszerkesztője szerint ugyan hat hónapra szól az elkülönítés, a társaságok valószínűleg nem kerülnek ki majd a korlátozás alól.

Három tőzsdei kibocsátót, az Est Media Vagyonkezelő Nyrt.-t, a TR Investment Nyrt.-t és a TWD Investments Tanácsadó és Kereskedelmi Nyrt.-t súlyos szabályzat- és kötelezettségsértés miatt kiemel eredeti részvénykategóriájából a Budapesti Értéktőzsde. Az érintett cégek péntektől minimum hat hónapot a többi részvénytől elkülönítve töltenek, és kereskedési modelljük is módosul

Az érintett három vállalat egyike sem rendezte határidőre a tőzsdével szembeni tartozását, melynek mértéke az Est Media esetében 8,5 millió forint, a TR Investment több mint 7 millió forinttal, a TWD Investments pedig 2,2 millió forinttal maradt adós. Emellett az utóbbi két vállalat nemcsak díjfizetési, de tájékoztatási kötelezettségét is súlyosan és ismétlődő jelleggel megsértette.

Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője az InfoRádiónak azt mondta: nagyjából egy tucatnyi intézkedés, bírsághatározat történt a cégek ügyében, és ezek alapvetően a tájékoztatásra vonatkoztak. Volt már ideiglenes felfüggesztés is amiatt, hogy a társaságok nem tettek közzé jelentést.

A szóvivő kiemelte: a cégek nemcsak tőzsdei díjakkal tartoznak, hanem a kiszabott bírságokat sem fizették meg.

Gyakorlatilag három fantomcégről van szól, amelyeknek valós tevékenysége már nincs, de spekulánsok még láthatnak bennük fantáziát – közölte Korányi G. Tamást, a napi.hu főszerkesztője.

Az elkülönítőben minimum hat hónapig lesznek a cégek - hacsak előbb fel nem számolják valamelyiket, hiszen ez az eljárás már küszöbön áll. Ha fél év alatt a felügyeleti hatóság nem alkalmaz velük szemben újabb szankciót, és kifizetik a BÉT felé fennálló tartozásukat, vagyis "megjavulnak", visszakerülhetnek eredeti kategóriájukba, bár erre sok esélyük nincs – tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Korányi G. Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Binder István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást