Igazi kacsa, hogy karácsonyra baromfihiány lesz

Infostart
2016. november 30. 18:39
A madárinfluenza következtében sem lesz hiány baromfihúsból Magyarországon - jelentette ki az InfoRádió kérdésére Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke. A járvány elenyésző mennyiségben érintette a legfontosabb csirke- és pulykatelepeket, a kacsa és a liba a legveszélyeztettebb.

A madárinfluenzás megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi és a baromfihús-készítményekkel szemben. Mindez azonban legfeljebb a gazdálkodókat érinti, az ellátásban nem lehet fennakadás.

Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke szerint egészen jó évet zárt volna az idén a baromfi ágazat, ha nem tört volna ki a madárinfluenza-fertőzés, de a kór megjelenése Európa-szerte kissé átrendezte a piacot. A tizenöt országból visszahívott magyar baromfiárukat azonban máshol még lehet értékesíteni.

"Ez csak egy óvintézkedés, nemzetközi sztenderd, amely szerint a bejelentést megelőző 21 napon belül feladott árut nem lehet beengedni az országba. A lépésnek inkább a presztízshatása frusztrálja a magyar baromfis társadalmat, de persze nem mi vagyunk az egyedüli szenvedői a jelenségnek" - mondta Bárány László.

Elterjedt, hogy a több százezer leölt baromfi miatt karácsony előtt hiány lehet itthon a boltokban, de a szakember szerint ettől egyáltalán nem kell tartani.

"Ez a szó szoros értelmében egy igazi iparági kacsa

- mondta a Magyar Broilerszövetség elnöke. - A betegséggel érintett baromfik 98 százaléka kacsa és liba, és e két faj termékeinek 80-85 százaléka exportra készül. Ezért senki sem gondolhatja komolyan, hogy Magyarország behozatalra szorulni a következő hónapokban. A kifejezetten zárt tartásban lévő baromfifajok, például a csirke, nem is érintett. Hiányról, hosszú sorokról felesleges beszélni, annál is inkább, mert mi is az európai közösség része vagyunk, és az uniónak ez a kiegyenlítő  piaci szerepe tökéletesen működik."


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Igazi kacsa, hogy karácsonyra baromfihiány lesz
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást