Lezárult az aszfaltügy, Magyarország 176,5 milliárd forintot kapott vissza

InfoRádió / MTI
2016. október 25. 18:42
Pont került az aszfaltügy végére, 176,5 milliárd forintot kapott vissza Magyarország - jelentette be a Miniszterelnökség kedden.

A közlemény szerint az október 24-i értéknap szerint 176,5 milliárd forint érkezett Magyarországra. "Ezzel az aszfalt-ügyi vita lezárásra került, hazánk nem esett el uniós forrástól" - írják.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt keddi sajtótájékoztatóján jelezte, hogy szerdán Brüsszelbe utazik, egyebek mellett azzal a reménnyel, hogy pont kerül az aszfaltügy végére, és a várt 120-150 milliárd forint bírság helyett 45-50 milliárd forinttal "megúszhatja" az ország, ami később felhasználható lesz. Ez egy hároméves kellemetlen ügy lerendezését jelentheti - értékelt, hozzátéve: a kormány minden esetben tárgyalásos megoldásra törekszik.

Az Európai Bizottság azt kifogásolta, hogy a brüsszeli forrásokból is készülő útépítési beruházások kivitelezésére csak olyan építőipari cégek pályázhattak, amelyeknek az adott útszakasz ötven kilométeres körzetében, vagy az adott megyében aszfaltkeverő gyáregységük van. Magyarország ezzel az Európai Bizottság álláspontja szerint megsértette az uniós versenyjogi előírásokat, hiszen kizárta az unió más területein működő, mobil aszfaltkeverő egységgel bíró cégeket.