Ki internetezik többet: a nő vagy a férfi?

Infostart
2016. augusztus 16. 14:39
2 óra 15 percet interneteznek naponta átlagosan a magyarok - ismertette a Gemius második negyedéves kutatását a cég vezetője. Kiemelte, hogy egy év múlva már közel ugyanannyian böngészhetik a világháló tartalmát PC-ről, mint a mobiljukról. A cégvezető szerint ma mintegy 5,4 millió magyar használja az internetet.

2016 júniusában 5,4 millió 15 évesnél idősebb internetező volt, ebből körülbelül ötmillióan PC-n, 3,5 millióan mobilról böngészik a világhálót – ismertette a Gemius cégvezetője.

„A mobilinternetezők száma egyre nő, a PC-seké pedig, ha picit is, de elkezdett csökkenni. A fiatalabb korcsoportokban már sokkal jellemzőbb a mobilinternetezés, viszont ahogy idősödnek, munkahelyre kerülnek, akkor a PC-s internet újra képbe kerül. Egy éven belül már elhanyagolható lesz a különbség a PC-s és a mobilos netezők száma között” - tette hozzá Ambruszter Géza.

A nemek megoszlásáról a Gemius cégvezetője azt mondta, szinte kiegyenlített, de picit több - 51 százalék - a nő. Mint mondta, a naponta eltöltött átlagos online idő két és negyed óra.

„A férfiak intenzívebb nethasználóknak tűnnek, ők 2,5, míg a nők két órát interneteznek naponta” - mondta Ambruszter Géza.

A Gemius cégvezetője elmondta, a felhasználás jellege nem túl meglepő eredményt hozott: a keresés, illetve a közösségi élet a legmeghatározóbb internetes tevékenység.

„Facebook, YouTube, blogok - a legjellemzőbbek, de a híroldalakat is erőteljesen, napi szinten látogatják az emberek. Ebben nem olyan nagy az eltérés PC-n illetve mobilon, bár úgy tűnik, hogy blogot inkább mobilon olvasnak az emberek” - jelezte Ambruszter Géza.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ki internetezik többet: a nő vagy a férfi?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást