Ingatlant venni vagy bérelni?

Infostart
2016. július 28. 06:06
Az egy évvel ezelőttihez képest is nehezebb helyzetbe kerültek az albérletet keresők - közölte az InfoRádióban az Eltinga vezetője. Horváth Áron az FHB lakásárindex elemzését ismertetve úgy fogalmazott: jelentősen megemelkedtek a bérleti díjak, ráadásul sok ingatlant inkább csak turisztikai célú, rövidtávú bérlésre kínálnak, mert az jövedelmezőbb.

Sokan keresnek most új lakásbérletet - közölte az Eltinga vezetője. A bérlők szemszögéből vizsgálva az FHB-index elemzését, változott a kép az egy és a pár évvel ezelőttihez képest. Horváth Áron hozzátette, nehezebb helyzetbe kerültek a bérlők.

„A bérleti díjak jelentősen emelkedtek. A rövid távú szálláskiadás, az airbnb-zés versenyez a hosszú távúakkal. Azokon a környékeken, amelyek a turisták számára is vonzóak, egy-egy bérbeadó sokszor inkább turisztikai célra hasznosítja az ingatlant, ezzel csökken a lehetőségük a hosszabb távra albérletet kereső hallgatóknak” - fogalmazott Horváth Áron.

Az Eltinga vezetője kiemelte, nemzetközi összehasonlításban a bérleti díjak Magyarországon alacsonyak.

„A tipikus 20-30 százalékos nemzetközi bérleti piachoz képest a Magyarországon 10-15 százalékos a bérleti piac. Vannak ugyan szélsőséges példák, Németországban 50 százalék feletti bérleti piac is elképzelhető, de a tipikushoz képest is alacsony a magyar piac” - hangsúlyozta Horváth Áron.

Lakást venni most könnyebb, mint bérelni – foglalta össze az Eltinga vezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ingatlant venni vagy bérelni?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást