Itt az első pénzügyi tankönyv diákoknak - felnőttek is haszonnal forgathatják

Infostart
2016. május 9. 07:50
Akkreditálták az első pénzügyi és gazdasági tankönyvet, és akár már a következő tanévre rendelhetik is a pedagógusok - mondta a tankönyvet készítő Pénziránytű Alapítvány ügyvezető igazgatója. Szuromi-Kovács Ágnes hozzátette: a könyvben lévő tananyag önálló tantárgyként is oktatható, de szaktantárgyakhoz kapcsoltan is használható belőle az adott fejezet.

„A könyv teljes mértékben megfelel a NAT adott témakörének, a 9. és a 10. osztályban lehet használni, kétféle módon. Egyrészt választható tantárgyként beépíthetik az iskolák a pedagógiai programjukba és különálló tantárgyként oktathatják. Ha erre nincsen lehetőség, de mégis szeretnék használni, akkor pedig a különböző fejezeteknél megtalálható, hogy milyen szaktárgyhoz kapcsolódóan lehet az adott témát feldolgozni. Például nagyon sok anyag feldolgozható történelemórán, földrajzórán, vagy életvitelórán” - mondta Szuromi-Kovács Ágnes, a Pénziránytű Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: a tankönyv két nagy egységre tagolódik.

„Az első egység a gyakorlati pénzügyi ismeretekről szól. Címe: Mindennapi pénzügyeink. Itt arra koncentrálunk, hogy olyan ismereteket osszunk meg, amelyek várhatóan a diákok hasznára lesznek a mindennapi életben és a felnőtté válásuk során is. Úgy látjuk, hogy ez a rész a felnőtteket is rettentően érdekli, sokan szeretnének olvasni és okosodni belőle” - fogalmazott az ügyvezető igazgató.

Szuromi-Kovács Ágnes elmondta, hogy a Mindennapi pénzügyeink fejezetei olyan témákat boncolgatnak, mint a háztartások gazdálkodása, a családi költségvetés, a korszerű pénzkezelés, a bankkártyák, a bankszámla, pénzügyi célok, befektetés és megtakarítás.

„A második fejezet címe: Piacgazdaságban élünk. Ez a rész nagyobb kontextusba helyezi a mikro-közgazdaságtani fejezetet. Itt a magyar piacgazdasági rendszer kialakulásával, a pénztörténettel, vállalkozási ismeretekkel, az üzleti tervvel, a multinacionális cégekkel, a globalizációval, a jegybankkal és a költségvetési politikával foglalkozik a könyv” - részletezte Szuromi-Kovács Ágnes.

Mint mondta, általában az a szokás, hogy a tankönyvek az elméletből indulnak ki, majd gyakorlati példákkal színesítik az elméletet, de a könyv nem ezt a megközelítést követi.

„A könyvben abból indultunk ki, hogy a gyermekek személyesen találkoznak majd ezekkel a kérdésekkel a saját életükben, ezért ezt a hagyományos megközelítést fordítva alkalmaztuk" - jegyezte meg Szuromi-Kovács Ágnes, a Pénziránytű Alapítvány ügyvezető igazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Itt az első pénzügyi tankönyv diákoknak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást