Továbbra sem nyújt biztos garanciákat a nok

Infostart
2016. március 30. 19:53
Inkább a jogi részét pontosították a változások a Nemzeti Otthonteremtési törvénynek, és ami a tagokat illeti ott minimális változás, például továbbra sincs betétbiztosítás az intézmény mögött - mondta a portfolio elemzője a jogszabályi módosítás elfogadása után. Palkó István szerint az év második felében már létrejöhet nok, de komoly felfutást nem vár az új lehetőségtől.

„Összesen 17 ponton változik a nokról szóló törvényjavaslat. Áder János köztársasági elnök aggályait részben sikerült figyelembe venni. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy a nokot szervező cég vagyona elkülönül az általa működtetett nok vagyonától, javítottak a közösség és a szervező cég viszonyrendszerén” - mondta Palkó István, a Portfolio elemzője.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az átlagos tagok, tehát a leendő lakásvásárlók esetében nagy változásokat nem látunk.

„Viszonylag fontosnak tűnő változás, hogy a licitek és a sorsolások prioritásában most már nem szerepel kiemelt helyen a licit, hanem dönthet úgy a szervező cég, hogy licit helyett sorsolással osztja ki a lakásokat. A másik lényegesnek tűnő változás pedig az, hogy kevésbé lehet visszaélni a licit lehetőségével. Ha például valaki befizet egy összegben azért, hogy előbb jusson lakáshoz másoknál, ez a befizetés nem lehet magasabb, mint a hátralévő befizetési kötelezettségének hatvan százaléka” - hangsúlyozta az elemző.

Palkó István szerint ez a két nagy változás érinti a tagokat, a többi elsősorban jogtechnikai jellegű módosítás.

„A legfontosabb biztonságot továbbra sem nyújtja a rendszer, tehát a törvénymódosítás nem rendelkezik arról, hogy a tagok élvezhetik az Országos Betétbiztosítási Alap garanciáját. Újabb biztosítékokat sem látunk a törvényben arra vonatkozólag, hogy kiszámíthatóbbá váljon a lakáshoz jutás, tehát továbbra is elég nagy a bizonytalanság. A pénz sorsa is bizonytalan. Nem tudni, mi történik akkor, ha például valaki egy rosszhiszemű szervezőhöz kerül és meglépnek a pénzével. Ez esetben továbbra is a büntető- illetve a polgári törvénykönyv iránymutatásai a mérvadók” - fogalmazott a Portfolio elemzője.

Mint mondta, a törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba, ezt követően meg is indulhat a közösségek szervezése. Ugyanakkor nehéz kiszámítani, hogy mikor jön össze először 120 fő, ami egy ilyen közösség felállításához szükséges.

„Én arra számítok, hogy a Nemzeti Otthonteremtési Közösségek nem nyernek nagy teret Magyarországon, de elképzelhető, hogy néhány működni fog majd. Ezek elindulása véleményem szerint az év második felében várható” - jegyezte meg Palkó István.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Továbbra sem nyújt biztos garanciákat a nok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást