Nyitókép: chuchart duangdaw/Getty Images

Pénteken átveszi az uralmat a világosság – itt a napéjegyenlőség

Infostart
2026. március 20. 04:45
Itt a csillagászati tavasz, március 20-án már kicsit hosszabb lesz a nappal, mint az éjszaka.

Magyar idő szerint március 20-án 15 óra 46 perckor kerül sor a tavaszi nap-éj egyenlőségre, ugyanis ekkor lépünk át az úgynevezett tavaszponton, így pénteken már az első tavaszi naplemente lesz látható – írja az Időkép.

Ez a nap egyike annak a kettőnek egy évben, amikor a Nap pontosan keleten kel fel, és pontosan nyugaton nyugszik.

Az ország keleti végében 17 óra 44 perckor, Budapesten 17 óra 56 perckor, nyugati határainknál pedig 18 óra 06 perckor tér majd nyugovóra csillagunk.

Ugyanakkor a légkör fénytörő hatásának köszönhetően a nappal hossza nem ezen a napon egyezik meg az éjszaka hosszával, ugyanis ez már néhány nappal korábban bekövetkezik. A refrakció, vagyis a fénytörő hatás miatt a Napot kicsivel hamarabb látjuk felkelni, illetve később lemenni, mint ahogy az ténylegesen a horizont fölé emelkedik, valamint naplementekor az alá bukik.

A nappalok egészen június 21-ig, a nyári napfordulóig hosszabbodni fognak, amikor is a Nap közel 16 órán keresztül tartózkodik a horizont fölött.