Nyitókép: Pixabay

A hatalmas hőség mellé nagy meglepetést is hoz a szombati időjárás

Infostart
2025. augusztus 16. 06:00
Szombaton tetőzik a kánikula, aminek hidegfront vet véget – sok helyen nagy vihar, jégeső is lehet.

Szombaton kezdetben folytatódik a nagy meleg, szinte zavartalan lesz a napsütés, majd kissé határozottabb gomolyfelhő-képződés valószínű, a magasabbra tornyosuló gomolyfelhőkből pedig elsősorban késő délutántól, estétől alakulhat ki zápor, zivatar.

De a viharok előtt még tetőzik a kánikula. A HungaroMet emiatt a legmagasabb, azaz a piros figyelmeztetést adta ki szombatra Békés, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Pest, Fejér, Tolna és Baranya vármegyére, valamint Budapestre is. Ez azt jelenti, hogy a napi középhőmérséklet 29°C felett alakulhat.

Hőség lesz: a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 33 és 39 fok között várható.

Aztán délutánra a Dunántúlon már nagyobb területen megélénkül, néhol meg is erősödhet az északnyugatira, északira forduló szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik.

Szombaton a késő délutáni, esti óráktól főként a Dunántúlon egyre nagyobb esély lesz zivatarokra. Az erősebb cellákat viharos (általában 60-70 km/órás) széllökések, jégeső és intenzív csapadék (15-25 mm) kísérheti.