Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 50 százalékos áremelést javasol a cukros és alkoholtartalmú italok, valamint a dohánytermékek esetében a következő tíz évben az adóztatás révén. A szervezet indoklása szerint így csökkenteni lehetne a krónikus betegségek előfordulását és növelni lehetne az egészségügyi bevételeket – írja a Reuters cikke alapján a Portfolio.
A WHO szerint az intézkedéssel kevesebb olyan terméket fogyasztanának az emberek, amelyek hozzájárulnak a cukorbetegség és a rákfajták kialakulásához, miközben az adóztatás több bevételt eredményezne egy olyan időszakban, amikor a fejlesztési támogatások csökkennek és az államadósság növekszik. A szervezet szerint ezzel az eljárással
2035-ig plusz ezer milliárd dollár jöhetne be az államkasszákba, amit a WHO olyan országok tapasztalataira alapoz, mint például Kolumbia vagy Dél-Afrika.
Bár a WHO már évtizedek óta szorgalmazza a dohánytermékek, az alkohol, valamint a cukros italok adóztatását és áremelését, ez az első alkalom, hogy konkrét áremelési célt javasol mindhárom termékcsoportra.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója közölte: az adók révén a kormányok jobban tudnának alkalmazkodni az új kihívásokhoz, ráadásul az országok egészségügyi rendszere is sokat profitálna a befolyt összegekből. Guillermo Sandoval, a WHO egészségügyi közgazdásza példaként megemlítette, hogy a kezdeményezés értelmében egy közepes jövedelmű ország kormánya a termékek adóját úgy emelné, hogy az ár a mai 4 dollárról 2035-re 10 dollárra nőjön.
A WHO emlékeztetett: az elmúlt több mint tíz évben csaknem 140 ország emelte a dohánytermékek adóját, és ennek következtében átlagosan több mint 50 százalékkal nőttek az árak 2012 és 2022 között.