Nagy változás az Apple elektromos autójánál

Infostart
2022. december 9. 08:48
Újabb versenytársat kaphat a Tesla, de nem úgy, ahogy az alapvetően számítástechnikai termékeiről ismert Apple eredetileg tervezte.

Az Apple 2026-ig szeretne piacra dobni egy Apple márkájú, fogyasztóbarát járművet, és az a célja, hogy 100 ezer dollár alatti árat érjen el, hogy az autó a vásárlók szélesebb körét vonzza - írta a Bloomberg alapján a Computerworld.

Ismert, a cupertinói cég évek óta eredményesen titkolja, milyen elektromos autót tervez és milyen önvezető megoldással, de annyi egyértelmű, hogy nagy munka folyik, hiszen elcsábították például a Lamborghini egyik fő tervezőjét (de Ford-, Tesla-, BMW-, Mercedes-, Volvo- és Waymo-szakemberek is landoltak náluk), vagy lecsaptak a Canoo nevű villanyautógyártó startupra.

A friss "kéminformációk" szerint az Apple-nél a projektben fordulat történt: elvetették a futurisztikusan kinéző sportos kialakítást, ahogy az újfajta elrendezést is (kormány és pedálok nélküli autó, egymással szemben ülő utasok), és most egy hagyományosabb kialakításon dolgoznak (vezetőüléssel, kormánykerékkel és pedálokkal, esetleg félkörben elhelyezett ülésekkel), ami inkább a Canoo szabadidőautójára hasonlítana (lásd nyitókép). Sőt, még a teljes autonóm vezetés sem lesz elérhető az új tervek szerint, kivéve az autópályákon.

A Bloomberg azt írja, hogy az Apple fő versenytársa valószínűleg a Tesla lesz, hiszen elektromos járművei kínálnak bizonyos önvezető funkciókat. A Teslák ára 47 ezer dollár körül kezdődik, de akár 100 ezer dollár fölé is emelkedhet. Ha az alap Apple Car ára 100 ezer dollár körül lesz, akkor a Tesla magasabb kategóriás Model S-ével fog versenyezni.

Mindazonáltal az Apple továbbra is partnert keres az autó gyártásához.