Nyitókép: Fotó: Kashif Aziz Awan, YouTube

"Soha le nem szálló", fényűző luxusgép lehet az utazás jövője - fotó

Infostart
2022. július 30. 07:00
Az ötezer utast szállító nukleáris meghajtású gépet edzőteremmel és úszómedencével is felszerelnék.

Egy számítógépes animációban részletesen bemutatták egy óriási repülőszálloda tervét. A mesterséges intelligenciával irányított, pilótát nem igénylő Sky Cruise luxusgép akár hónapokig is a levegőben maradhat, és menet közbeni dokkolással oldaná meg az utascserét. A gép makettjét tervező, Hashem Alghaili szerint a nukleáris meghajtású égi cirkáló jelentheti a közlekedés jövőjét- írja a vg.hu.

A futurisztikus gép húsz nukleáris fúzióval működtetett hajtóművel rendelkezne, a tervek szerint nem kellene leszállnia, a szükséges javításokat pedig repülés közben végeznék el rajta. Az animáció alapján étterem, egy gigantikus bevásárlóközpont, edzőterem, színház és úszómedence is lenne a fedélzetén. Az égi szállodakomplexum farokrészén található „UFO” pedig esküvői helyszínül szolgálna.

Az ötletre több kritika érkezett: egyesek a gép kidolgozatlan tervei miatt aggódnak, mások szerint a Sky Cruise-nak már a felszállással gondjai lennének, mivel kialakítása nem aerodinamikus. A gép súlya, és az óriási pusztítást kockáztató gigantikus atomreaktora is erős ellenérzést váltott ki többekből.

Mindemellett a terv nem oldaná meg a légitársaságokra napjainkban jellemző munkaerőhiányt, ugyanis igen népes személyzetre lesz szüksége az utasok kiszolgálásához. A koncepció a környezettudatosság miatt is problémákat vet fel, megvalósítása és fenntartása pedig hatalmas költségeket igényelne. Többen arra számítanak, hogy a Sky Cruise-utazás majd egy vagyonba kerül, így inkább a gazdagok kiváltsága lesz.

Akinek kedve támadna hozzá, és van felesleges pénze, űrturistaként is kipróbálhatja magát. Az Amazon alapítója, Jeff Bezos testvérével utazott tavaly az űrbe egy űrkapszulával. A Star Trek-sorozat Kirk kapitányaként ismertté vált színész, William Shatner kilencven évesen indította el a második sikeres űrrepülését. Elon Musk cége, a SpaceX szintén elérhetővé teszi hamarosan az űrturisták számára Crew Dragon űrkapszuláit. A floridai Space Perspective pedig harminc kilométer magasságba tervezi vinni az utasokat a világ első karbon semleges űrkapszulájának segítségével.