Nyitókép: Photographer and videographer fr/Getty Images

Budapest a svéd, a svájci és a finn fővárossal került egy listára

Infostart
2021. augusztus 29. 14:33
A Uswitch nevű oldal európai városokat rangsorolt abból a szemszögből, hol találkozhatunk a legváltozatosabb időjárási körülményekkel.

Európa számos olyan várossal rendelkezik, ahol pillanatok alatt eleredhet az eső, még ha előtte nem sokkal még szikrázó napsütés volt. Ez a változatosság néha üdítő tud lenni, ám kiránduláskor már nem annyira. És persze az ott élők sem mindig díjazzák.

Ebből kiindulva végzett rendhagyó kutatást a Uswitch, amely összesen hat paraméter alapján rangsorolta a vizsgált 35 európai várost. A paraméterek között szerepelt a felhőzet, a fagy, a csapadék, a napi átlaghőmérséklet, a csapadékos napok gyakorisága és a napsütéses órák száma – ismerteti a Hvg.hu.

Az Uswitch minden kategóriához százalékos értéket társított, valamint egy százpontos maximális értéket. A vizsgált városokat pedig úgy értékelték, hogy a területen mennyire jellemző a változékony időjárás.

Mint alábbi ábrán látható, a lista kilencedik helyén négy főváros áll, köztük Budapest, amely 55 pontot kapott. A vizsgálat azt találta, hogy a magyar fővárosra a felhőzetre, a fagyos napok gyakoriságára és a csapadék mennyiségére vonatkozó kiszámíthatatlanság igen magas – teszi hozzá mások mellett a magyar híroldal.