Nyitókép: Ökotárs Alapítvány

5 ezer szavazattal vitte el a pálmát a mélykúti júdásfa

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2020. október 16. 17:56
A mélykúti júdásfa lett az Év Fája az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett versenyen. A jelöltekre online lehetett szavazni, a Bács-Kiskun megyei fa 5 ezer szavazattal vitte el a pálmát. A Hős Fa címet egy balatonszemesi fasor, a különdíjat egy debreceni kocsányos tölgy kapta.

Az Év Fája versenyben nem a legnagyobb, legöregebb, vagy legszebb fáját keresik, hanem azt, amelyiknek valamilyen jelnőssége van a helyi közösség életében. Az Ökotárs Alapítvány legfőbb célja ugyanis, hogy a körülöttünk lévő fáknak, és általában véve a természetnek a mindennapokban betöltött fontosságára és megvédésére hívják föl a figyelmet, valamint erre serkenteni a közösségi összefogást is.

A jelölések száma az elmúlt években 40–50 körül alakult, és az idén is mintegy 38 érkezett, ugyanakkor a közönségszavazáson minden eddiginél több voks, több mint 20 ezer született, a dobogós három fa között pedig nagyon izgalmas verseny alakult ki a teljes szavazási időszakban – emelte ki az InfoRádiónak Móra Veronika, az alapítvány igazgatója. Ennek során

egy nagyvárosi fa versengett két kistelepülés fájával:

a debreceni Déri tér kocsányos tölgye, a mélykúti júdásfa, illetőleg a geszti Tisza-kastély park platánfái.

A győztes, az 1760 körül ültetett mélykúti júdásfa nem számít őshonosnak hazánkban, valószínűleg szerzetesek hoztak a településre a mediterrán térségből. Móra Veronika megjegyezte, jelölésében még azt is kiemelték, hogy nagyon sok Mélykútról elszármazott vitt magával erről magoncot, és nevelt saját fát a kertjében, ezzel is emlékeztetve arra, hogy honnan is származik. Az, hogy a helyi közösség számára fontos, azt a mozgósításból is lehet érzékelni – tette hozzá –, hiszen

több mint 5 ezeren szavaztak erre a fára, pedig a település lélekszáma nem éri el ezt a számot.

A tekintélyes kort megélt fa a szerencsének is köszönheti, hogy a mai napig áll egy számára idegen éghajlati környezetben, de leginkább annak, hogy az emberek törődnek a közvetlen környezetükkel és a természet elemeivel. Az Ökotárs Alapítvány elnöke úgy látja, a korábbi évek győztesei, a bartaszéki molyos tölgy, vagy akár a pécsi havihegyi mandula ismert és kedvelt turisztikai célpontok lettek, ami azt mutatja, hogy az embereknek fontosak a fák. Ezt különdíjjal is jutalmazzák Hős Fa címen, amit idén a Balatonszemes-Bagolyvári Promenád gesztenyéi tudhat a magáénak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az Év Fája – Móra Veronika, Ökotárs Alapítvány
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást