Már láthatják a Budapesti Állatkert látogatói a nemrégiben érkezett Parma-kengurukat. A három állat az Antwerpeni Állatkertből került a fővárosba, ahol egy másik kengurufajjal közös kifutóban kaptak helyet – tájékoztatott a Fővárosi Állat- és Növénykert.
A fehértorkú kenguru néven is ismert Parma-kenguruk (Macropus parma) a kisebb termetű kengurufajok közé tartoznak. A kifejlett állatok súlya 3 és 6 kg között szokott lenni. Általában magányosan élnek, de időnként kisebb, 3–4 állatból álló csapatokban is látni őket. Kelet-Ausztráliában, ezen belül is Új-Dél-Wales északkeleti felében, a Nagy-Vízválasztó-hegység mentén őshonosak, és a sűrű aljnövényzetű élőhelyeket kedvelik.
A Parma-kengurukat 1845-ben fedezték fel, de az Ausztráliába betelepített rókák és más veszélyeztető tényezők miatt a faj hamarosan annyira megritkult, hogy az
1890-es évekre a természettudósok már kihaltnak hitték ezeket az állatokat.
Több mint hetven év elteltével, 1965-ben aztán felfedezték a Parma-kenguruk egy populációját az Új-Zélandhoz tartozó Kawau szigeten, ahová még az 1870-es években telepítették be őket, éppen attól tartva, hogy az ausztrál kontinensen kipusztultak. 1967-ben pedig kiderült, hogy Ausztráliában, Új-Dél-Wales egyes területein is fennmaradtak kisebb állományai.
Ausztráliában és a környező szigeteken mintegy hetven különböző kengurufaj él, és bár testalkatuk hasonló, a kenguruk körében számos alkalmazkodási irány alakult ki a törzsfejlődés során. Vannak nagy testű, nyílt vidékeken lakó fajok, amelyeknél az 50-80 kg-os testtömeg is előfordul, és vannak olyan kis termetű fajok, amelyeknél a felnőtt állatok súlya az egy kilót sem éri el. Akadnak a fán lakó életmódhoz alkalmazkodott csoportjaik (ők a fakúszó kenguruk), és vannak a sziklás terephez kötődő fajaik (szirtikenguruk) is.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol az 1866-os megnyitás óta foglalkoznak kengurukkal, az elmúlt bő másfél évszázadban tizennégy különböző kengurufajt láthatott a közönség. Jelenleg négy fajt mutatnak be: a most érkezett Parma-kengurukon kívül vörösnyakú, vagy más néven Bennett-kengurukat (Macropus rufogriseus), az apró termetű ecsetfarkú patkánykengurukat (Bettongia penicillata), valamint a kormos kenguru néven is emlegetett nyugati szürke óriáskengurukat (Macropus fuliginosus). Az új Parma-kenguruk a szürke óriáskengurukkal közös kifutóban kaptak helyet.
Hagyomány a sokféleség bemutatása
Bár a legtöbb állatkertben a kengurukat általában csak egyetlen faj – többnyire a Bennett-kenguru – szokta képviselni, a Fővárosi Állat- és Növénykertben hagyomány, hogy általában több különböző kengurufajt is tartanak, így érzékeltetve az állatcsoport sokféleségét. A városligeti intézmény egyik specialitása az ausztrál élővilág, több faj, például a vombatok vagy a hangyászsünök szaporításában is a világ élvonalába tartozik. Emellett
az Állatkertben már az 1910-es évek óta arra törekednek, hogy az élővilág sokféleségének minél szélesebb keresztmetszetét mutassák be,
mivel épp ez a biodiverzitás néven ismert sokféleség az élővilág egyik legfőbb jellemzője. Ezért van az, hogy a Budapesti Állatkertben kilencszáz különféle állatfajt mutatnak be, ami nemcsak azt jelenti, hogy a hazai állatkertek közül itt lehet a legtöbb féle állatot látni, hanem a fajgazdagság nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számít.