Nyitókép: Pixabay

Érdemes táborokba jelentkezni, mert visszajár a pénz, ha elmaradnak

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2020. április 19. 17:09
Aki viszont bizonytalankodik a foglalással, nemcsak maga járhat pórul, hanem bajba sodorhatja a táborszervezőket is.

Kilencven százalékkal visszaesett a nyári gyerektáborok jelentkezőinek száma a koronavírus-járvány miatt – mondta az InfoRádiónak a Táborfigyelő.hu vezetője. Tóth Béla szerint most senki sem tudja megmondani, hogy lesznek-e ilyen programok, és ez a bizonytalanság tönkreteheti a kisebb, tőkeszegény szervezőket. Ha viszont véget ér a járvány júniusig, akkor a szülők kerülnek bajba, mert táborhiány lesz, ami megdrágítja a pandémiát túlélő rendezvényeket – tette hozzá a szakértő.

"Februárban, a jelentkezés kezdetén körülbelül 20 százalékkal jelentkeztek többen, mint a tavalyi év azonos időszakában. A szülők nagyon fellelkesültek és döntöttek előrelátóan. Aztán megjelent a koronavírus hazánkban is, ez pedig olyan hatással lett a gyerektáborokra, hogy a jelentkezés az eredeti 10-15 százalékra esett vissza" – fordította a számok nyelvére a helyzetet Tóth Béla.

A szülők szerinte most kivárnak, illetve a legkisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy mi lesz a gyerektáborokkal,

és ezt meg is érti.

"Két hónap múlva kezdődik a vakáció, amikor az online tanévet le fogjuk zárni, két hónap alatt pedig még rengeteg dolog történhet, az is, hogy a szakemberek odaadó munkája és az emberek felelősségteljes viselkedése következtében le tudjuk győzni ezt a koronavírust és lesznek gyermektáborok. Ahogy ennek az ellenkezője is előfordulhat" – mondta.

Ami viszont szerinte nagyobb gond, hogy Magyarországon a gyerekek 70 százalékát mikrovállalkozások táboroztatják, ezek pedig nem elég tőkeerősek ahhoz, hogy azt mondják, a táborokat mindenképp megszervezik.

"Két-három hét türelmi időnk van még a kisebb táborszervezők többségénél"

– mutatott rá a nyomásra Tóth Béla.

Jelenleg 500 turnus "él", itt lehet keresgélni, ha véget ér a veszélyhelyzet, ez sokkal több lesz, ha nem, nulla marad. Ez dől el május elejére.

Arra mindenesetre rámutat: mindenképpen érdemes most táborokba jelentkezni, nincs ugyanis anyagi kockázat a résztvevőknél, visszakapják a pénzt, ha az operatív törzs utasításai alapján nem lehetnek táborok.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagyon nagy bajban a nyári gyerektáborok is - Tóth Béla, Táborfigyelő
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást