Nyitókép: Pixabay

Indul a halbumm: visszatérés jöhet a tavalyelőtti árakhoz

Infostart
2019. november 19. 06:19
A lengyel és a cseh halasok elég nagy gondot okozhatnak idén, igaz, az 5 százalékos haláfa miatt önmagában is csökken az ár a tavalyihoz képest.

November van, a karácsony közeledtével Tolna megye halastavaiban javában zajlik a lehalászás, már képet is tudnak alkotni, milyen év van a hal szempontjából. A Teol.hu összeállítása szerint a termelők idén közepes mennyiségre számítanak, de idén visszaesni látszik a kereslet, ami miatt olcsóbb lehet a hal majd az asztalokon is - ráadásul 5 százalékos áfakörbe került a hal.

A fogás nehéz is volt a tavakban, mert nagyon sokáig volt meleg.

Tavaly még jó évük volt a halastavak gazdáinak, hiszen az addigi kilónkénti 450 forintos hal árát 550-re emelték, a csökkentett áfa miatt. Akkor úgy gondolták, érdemes foglalkozni ezzel az ágazattal, a halak takarmányozására többet fordítottak még azok is, akik addig spóroltak ezzel. Idén ismét 450 forint körüli árra esett vissza a felvásárlás, ami még az önköltséget is alig fedezi a cikk szerint.

Tavaly a hal exportja is segítette a hazai termelőket, idén viszont az államilag jelentősen támogatott lengyel és cseh haltermelők a magyarnál olcsóbb árat kínálnak, így ők "viszik el" a külföldi piacot.

Magyarországon évente egy ember három kiló halat fogyaszt. Az uniós átlag huszonkét kiló.

Pedig a halban sok az A-, D- és E-vitamin, a vérképzésben fontos B12-vitamin, valamint kiváló kalcium-, vas- és magnéziumforrás. A hazai halfogyasztás legnagyobb része húsvét és karácsony környékére koncentrálódik. Ekkor adják el a szaküzletek a készletüknek több mint a felét. A hallal az a baj, hogy nem lehet dekázni, vagyis levágni belőle, mondják a fogyasztók. Aki viszont szeletelve vásárolja, annak sokkal többet kell fizetnie érte.